Ulysse Nardin Diver Deep Dive

Nem egészen ezt a külsőt szoktuk meg a márkától, és az óra különleges voltával valószínűleg ők is tisztában vannak. Nem véletlen, hogy az Ulysse Nardin Diver Deep Dive limitált mennyiségeben debütál.

Az óra láttán egyből két dolog tűnik föl: először is nem finomkodtak a méretekkel. Ez nem csupán a 46 milliméteres tokátmérőre igaz, hanem például a búvárlünettára is. Másodszor pedig egyszerűen nem lehet nem észrevenni a koronát leszorító kart. Persze ha szigorúan a funkcionalitást nézzük, akkor erre aligha lenne szükség. Egy jól kivitelezett csavarzárral is tökéletesen helyén tartható a korona, akár az 1000 méteres mélységben uralkodó nyomás mellett is. Ez a vízállóság pedig egy újabb elem, amire aligha lesz szükség. Már csak azért is, mert olyan mélyre ember nem képes merülni. (Tengeralattjáróban persze igen, de az más tészta.) Pontosan emiatt tekinthető feleslegesnek a héliumszelep is, amelyre valójában csak szaturációs merülésekkor van csak szükség. Ilyen munkát végző búvárok azonban aligha viselnek merülés közben egy Ulysse Nardin órát, még ha anyagilag könnyedén meg is engedhetnék maguknak.

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.

Ulysse Nardin Diver Deep Dive – nem éppen kicsi, de titánnak köszönhetően legalább nem túl nehéz

Mindezek ellenére ezeknek a részleteknek igenis ott a helyük az Ulysse Nardin Diver Deep Dive karórán, ami egyébként egy idei újdonság. Az elmúlt években ugyanis a Marine kollekció egy kicsit háttérbe szorította a Divert, ezzel a modellel pedig jelzik, hogy még bőven van erő benne. A nagy méret, illetve az fentebb felsorolt részletek kölcsönöznek igazi identitást az órának, teszi azt robusztussá és férfiassá. Csak azért nem írunk macsót, mert azért felületességről messze nincs szó ennél a modellnél. Érdemes például közelről is megnézi a számlapot, annak részleteit – és most nem a 15 pörölycápát ábrázoló mintát kell észrevenni. Sokkal inkább az indexek és mutatók finom kidolgozottságát.

Ulysse Nardin Diver Deep Dive - pörölycápák mindenütt / Fotó: Venicz Áron
Ulysse Nardin Diver Deep Dive – pörölycápák mindenütt / Fotó: Venicz Áron

Szintén egy érv az óra mellett az UN-320-as kaliber. Évekkel ezelőtt határozta el az Ulysse Nardin, hogy saját manufaktúra szerkezeteket fog minden órájába építeni, és az UN-320-as kaliberrel ezt az ígéretet igyekeznek is beváltani. A 48 órás járástartalék ugyan nem számít túl soknak, a felhasznált szilícium alkatrészek (horgony, gátkerék, hajszálrugó) azonban sokat tesznek azért, hogy egy pontos szerkezetet kapjunk. Lehetne még beszélni a kaliber díszítéseiről is, ezeket azonban az óra viselője nem láthatja. A vízállóság miatt ugyanis egy tömör hátlapot találunk az óra hátoldalán ahonnan egy pörölycápa néz vissza ránk (vagy egy 70-es években megálmodott futurisztikus, földönkívüli kupolaváros).

Ulysse Nardin Diver Deep Dive - közelről pörölycápa, távolról földönkívüli kupolaváros
Ulysse Nardin Diver Deep Dive – közelről pörölycápa, távolról földönkívüli kupolaváros

Ahogy említettük, az Ulysse Nardin Diver Deep Dive amolyan piacszondázási céllal készült, ezért is limitálták ezt a titántokos órát 300 példányra. Ez valószínűleg el is fog fogyni, a 12000 frankos vételár ellenére is.

www.ulysse-nardin.com