Site icon ÓraMagazinOnline

Sose volt óra – Hamilton Intra-matic 68

Aki még nem unja a retrót, annak bizony könnyen bejöhet a Hamilton Intra-matic 68 kronográf. Hozza a kötelező elemeket, és méretben is azt, amit ma elvárunk.

Más kérdés, hogy a bevett szokással ellentében nem egy egykori modell felújításáról van szó. Bár a márkánál a Chronograph B-re hivatkoznak, a Hamilton Intra-matic 68-nak azonban még sincs egyértelműen megfeleltethető elődje a márka múltbeli modelljei között. Vagy ha úgy tetszik, akkor jó pár van belőle. Ugyanis sok részletet más-más egykori modellből válogattak össze és gyúrtak egybe. Ezek az elemek teljesen fesztelenül nyilván csak a számlapon tudnak megjelenni, a tok és főleg a szerkezet már inkább napjaink ízlését idézi. Egy-egy tekintetben azonban mindkettő kötődik a múlthoz is.

Hamilton Intra-matic 68 – klasszikusan kombináció: törtfehér segédszámlapok fekete alapon

A 42 milliméteres tok valamivel nagyobb, mint más márkák retrós órái, amelyek inkább 40-41 milliméter között mozognak, ám ma egy kronográf esetében ez egy teljesen elfogadott méret. Amivel a 70-es évekhez kötődik a tok, az a fénye. Mindene polírozott. Ennek nyilván az elején nagyon örülünk majd, ám évek alatt nem egy karcolás fogja majd kedvünket szegni – feltéve, ha a karcolások foglalkoztat bennünket.

A szerkezet szintén mai darab, persze csak akkor, ha jó indulatúak vagyunk. Igaz, a H31-es kaliber valóban néhány éves csak és jelentős versenyelőnyt biztosít a márkának a 60 órás járástartalékával, azonban mégiscsak egy módosított Eta/Valjoux 7750-es kaliberről beszélünk. A 7750-es pedig pont a mai szemmel retrós korszaknak tekintett 70-es években elején született. Ez azonban inkább előny, hiszen egy robusztus, megbízható, igásló szerkezetről beszélünk, amely még valószínűleg sokáig velünk is marad. A Hamilton Intra-matic 68 szempontjából azonban egy szubjektívnak mondható hátránnyal kell számolni. Mivel a klasszikus, a számlapon vízszintesen, és nem függőlegesen elhelyezett segédszámlap-elrendezést jelenítették meg, ezért a 7750-es kaliber “abuzált” változatából, a 7753-asből kellett kiindulni. Annyit tesz ez, hogy a dátumot nem tudjuk a koronával léptetni,hanem egy külön nyomógombot kell segítségül hívni. Mivel ez alaposan belerondítana a Hamilton Intra-matic 68 megjelenésébe, ezért a kisebbik rosszat választották, és egy süllyesztett nyomógomb mellett döntöttek. Ennek egyenes következménye, hogy folyamatos hordás mellett is évente ötször biztosan fogpiszkáló után kell néznünk, ha pedig esetleg egy-két hétig nem hordjuk az órát, akkor bőven lesz mit nyomkodni.

Hamilton Intra-matic 68 – egy harmadik nyomógomb 10 óránál belerondítana az összképbe

Ezzel azonban fel is soroltuk azokat a kompromisszumokat, amelyeket vásárlás esetén kellene megkötni. Ennek, illetve a továbbra is töretlenül tomboló retrótrend tükrében nehéz megérteni, hogy miért csak limitált példányszámban (1968 darab) készítik az órát. Talán azért, hogy így egy kis extrabevételre tehessenek szert? A Hamilton Intra-matic 68 ugyanis 2150 frankba kerül, és messze nem az egyedüli Hamilton modell, amelyben a H31-est építették be. Viszont az eddigiek közül a legdrágább.

www.hamiltonwatch.com

Exit mobile version