SIHH 2018 – Cartier Tank Cintrée

Egy igazi klasszikus öltönyórát kapunk a Cartier Tank Cintrée formájában, amely az art deco korszak fénykorát idézi meg.

Persze azért annyira váratlanul senkit nem érhetett a klasszikusokhoz való visszatérés, elvégre tavaly a márka vezérigazgatója maga jelentette ki, hogy visszatérnek a gyökerekhez. Magyarra fordítva a Cartier is szépen beáll a sorba és a múltjára alapozza jövendő modelljeit. A retró szót itt nem lenne találó használni, elvégre pont a húszas évekre ez már aligha vonatkoztatható.

Cartier Tank Cintrée -középen a 100 darabos limitált platina változat
Cartier Tank Cintrée -középen a 100 darabra limitált platina változat

A Cartier Tank Cintrée bár lehet, hogy egy múltidéző óra, ám egyáltalán nem olyan sűrűn látni a Cartier választékában, mint ahogy gondolnánk. Eddig kizárólag limitált példányszámban álltak elő vele. Pedig nem másról van szó, mint a márka, és talán az óraipar egyik legendás tokjának, a Tanknak a legelső változatáról. A három év híján száz éves Tank Cintrée jóval finomabb, jóval elegánsabb megjelenésű volt, és ez idei leszármazottján is látszik. Ha van olyan időmérő, amelyhez illik rendesen felöltözni, akkor ez az.

Persze az óra valamennyit nőt az évek során, az idei modell 46,3 mm hosszú, ám mindössze 23 mm széles. Ugyan a tok profilja alapján ívelt benyomás tesz, valójában domború (ahogy a nevében a cintrée francia szó is jelzi), azaz a tok alja lapos. Ehhez egy viszonylag lapos csukló is kell, azaz itt erősen ajánlott felpróbálni az órát. Még akkor is, ha a Cartier egyes országokban már maga is online kínálja termékeit.

Cartier Tank Cintrée - élőben nem olyan ijesztő a méretük / Fotó: Venicz Áron
Cartier Tank Cintrée – élőben nem olyan ijesztő a méretük / Fotó: Venicz Áron

Egy ilyen klasszikus darabnál csak természetes, hogy kézi felhúzású szerkezetet kapunk, jelen esetben a 8971MC-t, azaz egy manufaktúra kalibert. Így legalább sűrűn találkozunk a koronával, amelynek fejét a Cartier szokásához híven kúp alakú rubin díszíti.

Cartier Tank Cintrée - domború tok, szokásos drágakő díszítés a koronán / Fotó: Venicz Áron
Cartier Tank Cintrée – domború tok, szokásos drágakő díszítés a koronán / Fotó: Venicz Áron

Olyan nagyon sokáig a Cartier Tank Cintrée nem marad a márka kollekciójában. Egyrészt kizárólag nemesfémből készül, ami a formanyelvet elnézve érthető. A platina változatból pedig csak 100 darab. Ugyanakkor a vörös- és sárgaarany modelleket nem limitálják – legalábbis közvetlenül. Gyártani ugyanis csak egy évig fogják, így gondoskodva az exkluzivitás megtartásáról, amihez persze a 19000 (platina) illetve 16500 (arany) eurós ár is hozzájárul.

www.cartier.com