Roger Dubuis Excalibur Quatuor Cobalt MicroMelt

Ha figyelmen kívül hagyjuk a drágakövekkel borított modelleket, akkor tagadhatatlanul a Roger Dubuis a Richemont-csoport legdrágább márkája, legalábbis ami az órákon fityegő árcédulát illeti. Ezt egyrészt betudhatjuk annak is, hogy minden egyes óra, tehát a teljes termelés genfi pecséttel rendelkezik, és persze nagyon sok modell komplikációs. Nagyon rövid idő alatt nagyon sok saját szerkezetet fejlesztettek, így érthető, hogy az alapítás óta eltelt két évtized után immár ki is szeretnék aknázni az eddigi befektetésüket. Egyrészt ennek is köszönhető, hogy a Roger Dubuis Excalibur Quatuor Cobalt MicroMelt nem nevezhető igazán új modellnek.Roger-Dubuis-Excalibur-Quatuor-Cobalt-MicroMelt-packshot

A négy billegővel ellátott modellel 2013-ban álltak elő, természetesen limitált példányszámban és határozottan kijelenthető, hogy nem elegendővel. A bevezetéskor vörösaranyba öltöztették, ám azóta feketített titánt, sőt gyémántokkal kirakott változat is készült, utóbbi nyilván a közel-keleti piacra. A titánváltozatból ráadásul százzal több változat készült, mint az aranyból, és úgy tűnik, ez sem volt elegendő. Idén ugyan nem nemesfémre esett a választás, de egyes szakmák képviselőinek ismerősen csenghet: például ortopédsebészeknek és fogorvosoknak.Roger-Dubuis-Excalibur-Quatuor-Cobalt-MicroMelt-mood

A tok anyaga ugyanis kobalt-króm ötvözet, amelyre egyrészt azért esett a választás, mert még senki nem készített belőle óratokot, másrészt sokkal szebb a fénye, mint a polírozott rozsdamentes acélé, harmadrészt pedig jóval ellenállóbb is. Ebből kifolyólag természetesen megmunkálni is jóval körülményesebb. Valószínűleg nagyrészt ennek köszönhető, hogy a korábbi 88 és 188 darabos szériák helyett a Roger Dubuis Excalibur Quatuor Cobalt MicroMelt modellből csak 8 példány készül.