PARMIGIANI FLEURIER Tonda 1950 Tourbillion „Rainbow”

Rendre elmaradnak a nagyobb közönséget vonzó nemzetközi rendezvények, így csaknem valamennyi, az óragyártás köré szőtt eseményt is törölték a 2020-as naptárból. Az gyártók kivárnak, sőt gyárakat zárnak be (legalábbis ideiglenesen). Sehol a rendes, tavaszi zsongás, az újdonságok varázsa. A helyzet nyugtalanító, ugyanakkor az óraipar önkéntes karanténja lehetőséget ad arra, hogy észrevegyünk olyan korábban bemutatott modelleket, amelyeken jó eséllyel eddig átsiklott a figyelem. Efféle színes egyéniségnek tűnik a PARMIGIANI FLEURIER Tonda 1950 TourbillionRainbow”, szivárványba öltöztetve.

PARMIGIANI FLEURIER Tonda 1950 Tourbillion „Rainbow”. Fotó: PARMIGIANI
PARMIGIANI FLEURIER Tonda 1950 Tourbillion „Rainbow”. Fotó: PARMIGIANI

Múltidő

A 2019. évi SIHH (azóta ebben a formában megszűnt) genfi show alkalmából mutatta be a függetlennek számító PARMIGIANI FLEURIER női kollekciójának ékkövét, s ezt a szó legszorosabb értelmében kell érteni.

Számlap tekintetében ugyan több variációban is elérhető, a rózsaszínbe hajló, fehér gyöngyház berakástól, a csillagos eget idéző, mélykéken át, az apró gyémántokkal telis-tele pakolt verzióig, a lényeg mégis sokkal inkább a lünetta, amely 36 darab válogatott, smaragdcsiszolású drágakőből mintázza a szivárvány ízeit.

PARMIGIANI FLEURIER Tonda 1950 Tourbillion „Rainbow”. Fotó: PARMIGIANI
PARMIGIANI FLEURIER Tonda 1950 Tourbillion „Rainbow”. Fotó: PARMIGIANI

Ami különös, hogy valamennyi kiadást kifejezetten a szebbik nemnek szánt szériába sorolja a gyártó, ahogy szokatlan mód a darabszám sem korlátozott, legalábbis hivatalosan. Bár a hasonló megjelenésű Rolex „Rainbow” Daytona sem limitált, épp csak igen hamar kikerült a gyártó katalógusából.

PARMIGIANI FLEURIER Tonda 1950 Tourbillion „Rainbow”. Fotó: PARMIGIANI

Drágaság

Ahogy a koronás legenda, úgy a PARMIGIANI is kiemelt figyelemmel és kifinomult ízléssel válogatta össze a 21 db zafírt, 3 rubint, 6 darab tsavoritot és 6 db ametiszt kövecskét, hogy azok nem csak csiszolásukban, de színárnyalatukban is tökéletesen illeszkedve egymáshoz zengjék a képeken is megcsodálható, fénybe zárt szivárvány-szimfóniát.

A megfelelő léptékben, mélységben és hőmérsékleten egymásba váltó árnyalat-átmenetek eléréshez rendelkezésre álló drágakövek száma természetesen önmagában is erősen határt szab az ilyetén legyártható karórák darabszámának. Igaz ez akkor is, ha a már említett Rolex, de az Hublot is megugrotta már a PARMIGIANI által is nagyon szépen beteljesített missziót.

PARMIGIANI FLEURIER Tonda 1950 Tourbillion „Rainbow”. Fotó: PARMIGIANI

A kizárólag a női vonalhoz soroltság ugyanakkor – különösen a sötétkék számlapos, de akár a gyémántokkal kirakott verzió esetében is – talán indokolatlan skatulya.

Azt tudjuk, hogy az ősmacsó vadember számára egy efféle ékes karóra finoman szólva sem elfogadható, ellenben még akár a piros krokodilbőr szíjon sem fest egyáltalán és egyértelműen feldolgozhatatlannak az olyan férfi kezén, akinek megvan hozzá a stílusa, és persze a pénztárcáját is kinyomja az a potom 155.000 – 178.000 svájci frank, azaz 50-60 millió forint (+áfa +vám).

A rózsaarany tok ráadásul 40,2 mm-es átmérővel készül, ami megint csak nem igazán az a klasszikus női méret.

Így valóban inkább “csajos”. PARMIGIANI FLEURIER Tonda 1950 Tourbillion „Rainbow”. Fotó: PARMIGIANI

A szerkezet 3,4 mm vastag és PF517 névre hallgat. Micro-rotor táplálta automata és mechanikus csoda, tourbillonnal megspékelve. Egyszerű, de nagyszerű.

Akinek nem jutott a hasonszőrű Daytonaból, itt az alkalom, hogy betöltse az annak okán támadt űrt!

PF517 manufaktúra szerkezet. Fotó: PARMIGIANI

PARMIGIANI FLEURIER