Okosóra elem és töltés nélkül

Minden okosóra átka az állandó töltögetéssel járó fáradozás, jobb esetben az elemcsere 1-2 évente. Teljes autonóm megoldással eddig senki nem jelentkezett.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az MMT továbbra sem “klasszikus” okosórával jelentkezik, hanem hibridórával. A cég a Frédérique Constant együttműködésével mutatta be első termékét, amellyel egy klasszikus svájci óra megjelenésű időmérőbe építtette be szerkezetét. Ahogy várható volt, a technológia később az Alpinánál ( a Frédérique Constant testvérmárkájánál) is megjelent, és más márkák is próbálkoznak saját modelljükkel.

A kézenfekvő megoldás nyilván a napelemes technológia lenne, hiszen az bármilyen fényből képes energiát nyerni. A gond az okosfunkciók viszonylag magas energiaigénye. Hiába a napelem-technológia fejlődése, a számlap mérete korlátozott. A legkisebb méret 4,2 négyzetmilliméter, ebből kellett kihozni a legtöbbet. Ehhez egyrészt növelni kellett az energia átalakításának hatékonyságát, másrészt csökkenteni a szerkezet energiaigényét. Az MMT mindkét területen sikert ért el, előbbit 92 százalékkal sikerült növelni, míg utóbbit annyira csökkenteni, hogy napi egy órányi fénnyel beérje az óra. Így gyakorlatilag búcsút mondhatunk a töltögetésnek és az elemcserének is, azaz csak használni kell az órát, törődést nem igényel.

Az MMT egyelőre saját szakállra egy technológiai bemutatómodellen dolgozik. A motiváció rendkívül egyszerű: üzleti előrejelzések szerint az okos/hibrid órák 2022-re mintegy 29 milliárd dolláros piacot jelentenek, évi kb. 243 millió eladott időmérővel.