Site icon ÓraMagazinOnline

Nomos mustra II.

Nomos Orion 38 weiß

Roland Schwertner 1990-ben alapította a Németország óraiparának fellegvárának számító, egyébként nagyon is kisvárosi Glashüttében a Nomos céget. Aztán ’92-ben Bázelben is bemutatkozott első óráival, a Tangente, az Orion, a Ludwig és a Tetra modellekkel, a siker pedig azonnali volt.

UGRÁS AZ ELSŐ RÉSZHEZ

A P7000-es szerkezet első átalakításairól már esett szó, de a háromnegyed híd csak az egyik első lépés volt a manufaktúra életében. Hamarosan saját dátummechanizmust mutattak be, amit ügyesen nem rá a szerkezetre, hanem aköré szerkesztettek, így annak vastagsága nem változott, majd ugyancsak síkba építve sikerült megoldani a járástartalék-kijelzés módját is. Ezek a komplikációk ma is szerepelnek a Nomos óráiban, de azóta már szintet lépett a cég. Legújabb óraszerkezetük a rendkívül lapos (3,2 milliméter) automata DUW3001-es és ugyanez, körülötte a peremi dátummal, ami a DUW4001-es számot kapta. A szerkezetek alaplemeze és a felső háromnegyed híd között mindössze egy milliméternyi tér áll rendelkezésre, ebben kellett elhelyezni az automatika és a járó mechanizmus minden kerekét és más alkatrészét. Az új óraszerkezetek nagyon lapos, 3,2 milliméteres vastagsága ugyan nem világrekord, de majdnem, sőt, ebben a 3000 € körüli árszegmensben biztosan az.

Nomos Swing System – saját szerkezet előtt előbb saját szabályzással kezdték

A DUW3001-es legfeljebb a számlap felőli oldalon, nyomokban emlékeztet az egykor még P7000-es átalakításokból született első saját Nomos-szerkezetekre. Az akkori manufaktúrakalibereknél is meghaladta a saját munka és saját alkatrészek aránya az 50%-ot – ennyi kellett a manufaktúrakaliber kifejezés használatának jogához –, de a DUW3001 és 4001-esben már 95% ez az érték. Benne van ebben az is, hogy a Nomos 2014 óta házon belül készíti az órák gátszerkezetét és billegőjét is, a rendszernek pedig nevet is adtak, ez a „Nomos swing system”. Az új rendszer és persze a vadonatúj, modern gépek – amelyek az alkatrészkészítés megengedett toleranciáját az óraiparban elfogadott 50%-ára redukálták – lehetővé tették, hogy a Nomos már óráinak rendkívüli pontosságát is joggal hirdethesse. Talán a legkedveltebb Nomos-óra a Tangente, aminek új, automata változata is már ezt a DUW3001-es szerkezetet kapta, de ugyanez került a csinos Minimatikba is. A 2014-ben bemutatott Metro egy járástartalék-kijelzős újdonság volt, de már dátumot is kapott az óra, továbbá másfél milliméterrel növekedett is az átmérője. Jót tett neki, a Tangentét 35 millimétere miatt szépsége ellenére is túl kicsinek vélő vásárló is elégedett lehet az új Metro 38,5 milliméterével. Mindez nagyon szép kedves Nomos – mondhatják a pallérozott ízlésű, vállaltan sznob órafanok –, de hol van ez a nagy glashütteiek, a Lange, az Original vagy akár csak a kisebb, de messze magasan a luxusban tevékenykedő Moritz Grossmann munkáinak szintjétől?

Két kedvelt Nomos: Tangente Automatik (amelyet már a Neomatik váltott le) és a Minimatik DUW 3001-es kaliberrel

Nagyok kihívója

Nos, tessék nyugodtan meglepődni, a Nomos ebben a játékában is pályára lépett! Mi az hogy pályára lépett, talán egyenesen győzni is akar?! De lássuk csak sorban, hogy mi is az a nagy dobás, amivel itt-ott akár a patinásabb német márkák is megszorongathatók lehetnek! A nagy dobás bizony mindjárt kettő. Két óraszerkezet, két olyan, hagyományos glashüttei rendszerű és stílusú mestermű, ami megállná a helyét a gazdagabb szomszédmárkák kínálatában is. A DUW1001-ről és DUW2001-ről van szó, egy kerek és egy hordóforma szerkezetről, de persze ez így nem túl sokat mondó. A fotók azonban már beszédesebbek.

El lehet gyönyörködni a pazar, napsugárcsiszolással díszített háromnegyedes hidakon, a bennük két vagy három kékített csavarral rögzített arany kőfoglalatokon vagy akár hattyúnyakas szabályozóval felszerelt, kézi vésetekkel díszített billegőhídon is, amelyik alatt a csavaros peremsúlyokkal ellátott billegőt látjuk táncolni.

Nomos Lambda tiefblau

Ezt az előző mondatot idemásolhattam volna egy glashüttei luxusmárka szerkezeti leírásából is, szinte bármelyikéből, de ez a bármelyik azért elég kevés. Alig néhány márka van csak ugyanis a világon, akiknek olyan óraszerkezeteik vannak, hogy a fenti leírással lehetne jellemezni őket. A fenti ismérvek ugyanis csakis Glashütte nagyon patinás, magas luxust képviselő márkáinak óraszerkezeteire jellemzők, de – például a Glashütte Original esetében – még azok közül sem minden darabra. Márpedig a Nomos most ilyen óraszerkezeteket készített, és mindjárt kettőt is! No nem két darabot, hanem kétfélét, és bár a velük készülő Lux- és Lambda-órákra előjegyzés után vagy hat hónapot kell még várni, de a cég készen áll a folyamatos gyártásukra.

Nomos Lambda tiefblau – szépen kitölti a tokot a DUW 1001

Az újonnan, a Nomos első igazi luxusóráiban bemutatkozó óraszerkezetek nemcsak a műszaki (82 órás járástartalék és 6 pozícióban történt beszabályozás) és feljebb már említett esztétikai kvalitásaikkal döbbentették meg a konkurenseket és a piaci szakértőket, de áraikkal is. Valami anekdotából ideemelve lehetne mondani, hogy „Na erre azért nem számítottam!”, de hát erre tényleg senki nem számított.

Nomos Lux nőknek

A hordóformát lágy vonalú peremekkel és drótfülszerű szíjtartókkal körbeölelő Lux-órák női kézen kell, hogy jól mutassanak. Meg is felel ennek a karcsú csuklókon is jól mutató óratok a nagyjából 38×34 milliméteres méretével. A számlap belső, kör alakú része mindig matt törtfehér, de az azt körülvevő felületnek több színváltozata is elérhető. Mindez a csoda úgy, hogy még a fehérarany változat ára sem éri el a 15 000 eurót.

Nagy kihívás ez a hasonló minőséget lényegesen drágábban, akár többszörös áron kínáló régi glashütteieknek, de hát a „karaván halad”.

DUW 2002 egy Nomos Lux órában. Ritkán készül formaszerkezet (az adott tok formájához illő szerkezet), ha viszont igen, mindig gyönyörű

A női óra még csak hagyján, de vélhető, hogy különösen fájó lesz nekik a Nomos-konkurencia, a máris kapható (megrendelhető) férfióra, a Lambda esetében. A legmagasabb minőségért akár komoly pénzeket is áldozó vásárlók többsége ugyanis férfi, de egyik sem bolond. A talán túlságosan is konzervatív Lange és a presztízsóráival hasonló stílust követő Glashütte Original kollekciójának azok a darabjai, amelyek összehasonlíthatók a Lambdával, lehet hogy vele szemben szégyenszemre alul maradnának. A Lambda ugyanis – anélkül, hogy szerkezetét, a DUW1001-et tovább méltatnám is – egy rendkívül vonzó óra, rendkívül vonzó áron. Kevesebb, mint 14 000 euró ezért a minőségért és ezért az esztétikai élményért szinte ingyen van, még ha nagyon furán is hangzik ez. Végre egy Nomos átmérőjére sem lehet már panasz, a 42 milliméter már megadja azt a komolyságot, ami egy ilyen szerkezet esetében az órának szinte jár.

A műszakirajz-precizitású számlapgrafika és a hajszálvékony mutatók pedig nagyon kifinomult, de merőben másfajta eleganciát eredményeznek, mint amit Glashütte nagyjaitól megszoktunk. Na jó, most már van egy kivétel is köztük, és a Nomos az! Az a Nomos, aki bár régóta ezen az úton jár, mégsem gondolta róla senki, hogy mostantól már őt is oda kell számítanunk a nagyok közé.

UGRÁS AZ ELSŐ RÉSZHEZ

A cikk az Óra Magazin 97. számában jelent meg.

www.nomos-glashuette.com

[ape-gallery 1359]

Exit mobile version