Mühle-Glashütte Teutonia Sport I

Ugyan a Teutonia név alatt inkább németesen elegáns időmérőket szoktunk meg eddig a glashüttei gyártótól, a „Sport” utótag azonban jelzi, hogy itt legfeljebb a német autógyártás, nem pedig a Dél-Skandináviából Európán végigvándorló, a rómaiakkal többször megütköző és végül az ókori Róma tiszteletét kivívó törzs nagysága előtt tiszteleghetünk. Persze kifejezetten az autóiparhoz csak feltételekkel kapcsolható az óra, a motorsporthoz már sokkal inkább. Erről árulkodnak olyan stílusjegyek, mint a perforált szíj, a kronográf nyomógombjai, amelyeket stopperekről ismerünk, de akár hengerfejeknek is nézhetjük, a tachiméterskála, és persze a piros szín látványos használata.Muehle-Glashuette-Teutonia-Sport-I-soldat

Abból nemcsak a számlapra jutott, hanem a lünettára, a szíjra, sőt még az egyik nyomógombra is. A piros színhez kapcsolt dinamizmus mellett az óra funkcionalitás megjelenése is sportos jellegét hangsúlyozza. A számlap csak a legszükségesebb információkat tartalmazza, díszítésnek itt nincs helye. Nagyobb mérettel előtérbe helyezték az összegzőket, és a kronográffunkcióhoz tartozó mutatókat színkódolással – természetesen pirossal – el is különítették a többitől. A kismásodpercnek ennek megfelelően egy kicsit össze kellett húznia magát, ami azonban alapvetően nem gond, hiszen egyrészt úgyis csak arra szolgál, hogy megbizonyosodhassunk az óra üzemképességéről, azaz hogy jár-e. Másrészt viszont nem borítja fel a számlap szimmetriáját, a márka logó ugyanis képes ellensúlyként hatni.Muehle-Glashuette-Spechthalsregulierung

Nem mindenkinek sikerül ezt a feladatot megoldania, ami ennél a szerkezetnél mindig kihívást jelent. Hogy melyiknél? Természetesen a 7750-nél. A Mühle-Glashütte ugyan MU 9413 név alatt szerepelteti, ami alapvetően indokolt is. Egyrészt a glashüttei hagyományoknak megfelelően háromnegyedes híddal fedi a szerkezetet, saját rotort használ, és saját fejlesztésű (harkálynyakas) szabályzókulcsot is. Ennél valamivel elenyészőbb az a tény, hogy a márka szándékosan 0 +8 másodpercre szabályozza óráit, azt állítván, hogy így ügyfeleik soha nem fognak elkésni. Persze akit ez zavar, ezt az apró „hibát” bármikor orvosolhatja órásánál.