Maurice Lacroix Aikon Label Noir

Fekete péntek alkalmából sötétbe öltözött a márka sikerórája. A Maurice Lacroix Aikon Label Noir érdekes színfoltja a kollekciónak.

Ha képzavarnak érezzük, hogy színfoltnak nevezzük a sötét Aikont, nem tévedünk. Ugyanakkor valóban színesíti az eddigi modellek felhozatalát, egészen szokatlan arcát mutatva eddig.

Mint tudjuk, az Aikon-kollekciónak nagy szerepe volt abban, hogy a márka sikeresen lábalt ki a korai 2010-es évek válságából. Úgy tűnik, hogy a szakmában mások is kedvelik a formavilágát. A Label Noir jelentkezett ugyanis a Maurice Lacroix-nál az együttműködés ötletével.Maurice Lacroix Aikon Label Noir

A Label Noir egyedi igények kielégítésére alapították. Nevének megfelelően elsősorban sötét színvilággal dolgoznak. Genfi székhelyű vállalkozásként értelemszerűen inkább magasabbra pozicionált órákkal dolgoznak, “alap” kollekciójukban pedig csak Rolexeket találunk. Éppen ezért tekinthető egyfajta elismerésnek, hogy ők jelentkeztek az együttműködés ötletével.Maurice Lacroix Aikon Label Noir

Az egyszerű “átszínezésen” kívül azért más is történt az általuk módosított Aikonnal. Így például eltűnt a számlap Clous de Paris mintázata, helyette szürke, matt, lakkozott felület néz vissza ránk. Attól sem kell tartani, hogy igyekeztek olcsón megúszni a átszínezést. A tok és a lünetta is gyémántszerű szén (DLC) bevonatot kapott az egyszerűbben megoldható PVD helyett. Éppen ezért kevésbé érthető, hogy miért pont a zár maradt ki ebből. Az ugyanis “csak” PVD eljárásnak köszönheti színét. A magyarázat valószínűleg az, hogy a Label Noir csak a tokkal dolgozott, a zár feketítését pedig a Maurcie Lacroix házon belül oldotta meg.Maurice Lacroix Aikon Label Noir

Mivel egy további félnek (Label Noir) a munkája is belekerült a sötét Aikonba, ezért persze őt is meg kell fizetni. A 2300 euró konkrétan majdnem egyharmaddal több, mint a “mezeié”, de legalább limitált mennyiségben készül csak. Az 50 darab pedig valóban elég exkluzív. Az Aikonnal bővebben ebben a tesztben foglalkoztunk.

Maurice Lacroix