Másodszorra sokkal jobb lett

Öröknaptáras karóra egyike az órakészítés királykategóriájának. A Montblanc Heritage Perpetual Calendar modellel a márka másodszor fut neki a kihívásnak.

Pedig ami azt illeti, a 2014-ben bemutatott öröknaptáras Montblanc is tudott azért valamit. Akkoriban az volt a legolcsóbb öröknaptáras karóra a piacon, és egyben a márka első, ilyen komplikációval ellátott órája is. Saját szerkezet híján a Dubuis Depraz moduljára kellett támaszkodniuk, amit azonban kisebb tokátmérőjű órákhoz terveztek. A számlapon emiatt a központban tömegnyomor volt.

Montblanc Heritage Perpetual Calendar - egy híján eltűntek a süllyesztett nyomógombok is
Montblanc Heritage Perpetual Calendar – egy híján eltűntek a süllyesztett nyomógombok is

Ezt a hibát (is) javítja a Montblanc Heritage Perpetual Calendar, amelynek azonban ára is van, méghozzá egy manufaktúra szerkezet formájában. Azt persze látni kell, hogy manufaktúra szerkezet ide vagy oda, ténylegesen nem a Montblanc készíti ezt az MB29.22 névre hallgató kalibert. Ahogy legtöbb, valamely luxuscsoporthoz tartozó márka esetében, úgy a Montblanc-nál is a csoport szakosodott vállalkozása, jelen esetben Val-Fleurier állítja elő a szerkezetet. Ez azonban egy cseppet se zavarjon bennünket, az MB29.22 ugyanis valóban figyelemre méltó. Például a szokásos karos felépítés helyett kizárólag kereket használnak a szerkezethez. Ennek gyakorlati haszna, hogy a naptárat előre és hátra is állíthatjuk, ami öröknaptáras karóráknál egyáltalán nem olyan elterjedt. Erre a képességre szükség is van. A szerkezet ugyan automata felhúzású, de a járástartalék csupán 48 óra. Ezzel a hétvégét bizony nem bírja ki a karóra. Ugyanakkor jelzi, hogy az órát rendszeres viselésre szánják.

Többek között erről árulkodik megjelenése. Mivel a márka a Minerva „örököse”, ezért a Montblanc Heritage Perpetual Calendar megjelenésében ez előd formanyelvét idézi. Még a Montblanc logó és felirat is a közel 60-70 évvel ezelőtt használtra emlékeztet. Könnyen érhető ez, hiszen az 1950-es évek volt a Minerva aranykora. Mint tudjuk, a retró a divat, és nem véletlen, hogy az új szerkezet pont a „Heritage” kollekcióban mutatkozik be. A dizájn ugyanakkor nem idejét múlt, ahogy természetesen a méretek sem azok. Az aranyból vagy rozsdamentes acélból megformált 40 milliméter átmérőjű tok szinte bármilyen csuklón jól mutat, a 12,3 milliméteres magasság pedig az átlagos felső határa.

Montblanc Heritage Perpetual Calendar - öröknaptáras órát második időzónával ritkán látni
Montblanc Heritage Perpetual Calendar – öröknaptáras órát második időzónával ritkán látni

Csak érdekesség képen jegyezzük meg, hogy Montblanc testvérmárkája, a Baume & Mercier (mindketten a Richemont-csoporthoz tartoznak) is előállt saját öröknaptáras modelljével, igaz ott csak aranyban kapható. A Montblanc Heritage Perpetual Calendar aranyban limitált, csak 100 példányt készítenek belőle 25000 euróért, az acél viszont 15000-ért mennyiségi korlátozás nélkül kerül a piacra.

www.montblanc.com