Site icon ÓraMagazinOnline

Második fejezet – Officine Panerai Luminor Due

Van egy márka az óraiparban, amely mindössze két tokformára alapozva ért el hihetetlen sikereket. Az Officine Panerai Luminor Due a kettő közül az egyiket újítja meg.

Nyilván sikerült kitalálni, hogy a Luminorról beszélünk. Valószínűleg azt sem kell mondanunk, hogy a Luminor az óraipar talán egyik legkönnyebben felismerhető tokformája. Ebből következik, hogy hihetetlen felelősséggel jár egy ilyen formának az áttervezése, főleg, hogy a Panerainek – ahogy mondtuk – csak kettő van. Ugyanakkor azt se felejtsük, hogy valójában ez lenne az első Panerai, amelynek formájához többet adnak hozzá a jelen formatervezői, mint amennyit a két világháború közöttiek munkásságából átemelnek.

Officine Panerai Luminor Due PAM00728 és PAM00741 – a két véglet: az egyik “csak” 8600 euró “mezei” P.1000 kézi felhúzású kaliberrel, a másik 21500 euró csontvázasított P.1000/10-sel

Ami a formát illeti, valóban nem lehet panasz, ami elsősorban a meglehetősen lapos toknak is köszönhető. A magasság éppen csak meghaladja a 10 millimétert, ami egy Panerainél már-már laposnak nevezhető. Ehhez változatoktól függően 42 illetve 45 milliméteres átmérő társul. Főleg az előbbiek tökéletesen alkalmasak arra, hogy a mandzsetta alá is könnyen becsússzanak. Ebből talán kiderült, hogy a Luminor Due már csak nyomokban viszi tovább az eredeti Luminorok és Radiomirek búváróra örökségét. Ehhez mérten gondoskodtak a nyomásállóságról is, ami mindössze 3 bar, azaz 30 méter. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy lehetőleg kézmosáskor nagyon ne locsoljuk össze. Ami ennél durvább, garantálja a totálkárt.

Officine Panerai Luminor Due PAM00729 és PAM00739 – fentihez hasonló felállás: az egyikért 10900 eurót kérnek (P.4000 mikrorotoros automata), a másikért 13900-at (P.4000/10 csontvázasított változat)

Bár az Officine Panerai Luminor Due még 2016-ban mutatkozott be, a márka kifejezetten szereti várakoztatni vásárlóit, mert egész egyszerűen megteheti. Még akkor is felvállalják ezt, ha éppen olyan divatos színárnyalatban hozzák ki az órát, mint a… biztos kitalálják. Mint a kék. Mindegyik modellbe a márka ilyen-olyan manufaktúra szerkezete kerül, ami nyilván az árra is kihatással van, hogy az arany tokról már ne is beszéljünk. A idei új négy Officine Panerai Luminor Due modellek ára 8400 eurótól indul és 21500-ig terjed.

Officine Panerai Luminor Due PAM00741 – szépen csonvázasított P.1000-es kaliber. Akár nők is szemezhetnek vele

www.panerai.com

Exit mobile version