ÓraMagazinOnline

Jobb később, mint soha – kék IWC Portugieser

Úgy tűnik mindig van egy évtized, amelyben az örök, sötét és világos színű számlapokon kívül egy-egy másik szín is labdába rúghat. Ez az évtizede tagadhatatlanul a kék színé.

Mivel már lassan 2017 végén járunk, azaz már alig van két évünk ebből az évtizedből, felmerül a kérdés, hogy miért csak most jelenik meg a kék IWC Portugieser? Mégis miért vártak ennyit Schaffhausenben? Persze, lehet nyomós ok, hogy pont félévszázaddal ezelőtt állt elő a márka először kék számlapos órával, na de csak emiatt lemaradni egy trendről? Azt azért tisztán kell látni, hogy csak erről is van szó – egy trendről. Hiába lehet a kék a “második fekete” – már ami a számlapok színárnyalatát illeti, borítékolni lehet, hogy népszerűsége egy évtizeden belül visszaesik.

Addig is örülhetünk azonban két kék IWC Portugieser modellnek. Az egyik egy automata, a másik egy kronográf. Szerencsére megadták a módját, és az automata kivitelbe (IW500710 referenciaszám) a márka saját 50000-es manufaktúra kalibercsaládjának egyik tagját, a 52010-es kalibert szerelték. Ebből természetesen tudjuk, hogy az óra hét napos járástartalékkel rendelkezik, azaz egyáltalán nem elrugaszkodott azt feltételezni, hogy az óra nem nagyon fog pihenni. Az IWC saját Pellaton-rendszerű felhúzásának köszönhetően viselés közben gyorsan összegyűlik az egy hétnyi energia, másrészt vétek lenne hetente egyszer sem felvenni az órát. Sokan régóta vágynak ugyanis egy kék IWC Portugieser modellre, és ráadásul rozsdamentes acélban dobták piacra, öltönyórához még éppen elfogadható 42,3 milliméteres átmérővel. Persze pont a kék színű számlapnak köszönhető, hogy az óra sokkal lazább öltözékhez is viselhető, ahol a méretbe már nem lehet belekötni.

IWC Portugieser Automatic IW500710 és IWC Portugieser Chronograph IW37149 –
sokak csak erre vártak

A másik modell a kronográf kivitel, amely 40,9 milliméteres átmérőjével határozottan az elegáns vonalhoz tartozik, és talán a legnépszerűbb Portugieserek közé tartozik. Nyilván sokat segít ebben a szerkezet is, amely szemben a manufaktúra szerkezettel szerelt modellekkel elérhetőbbé teszi ezt az IWC modellt. Könnyen sejthető, hogy ebbe a kék IWC Portugieser kronográfba is a jól bevált ETA/Valjoux 7750-es kaliberen nyugvó 79350-es IWC kaliber került. Hogy még könnyebbé tegyék az esetleges vásárlással kapcsolatos döntést, a tok ennél a modellnél is rozsdamentes acél, így a kék IWC Portugieser kronográf csak 7650 euróba kerül, míg a manufaktúra szerkezetes automatáért 12800 eurót kell leszurkolni.

www.iwc.com