“Jóáras” Freak

A tavaly bemutatott Ulysse Nardin Freak X idén két új változattal bővül, amelyek mondhatni egyenesen a pokolból, illetve a mennyből jöttek.

Mielőtt közelebbről is megnéznénk az alászállt angyalt, illetve a pokolfajzatot gyorsan tisztázzuk, hogy miért is fontos modell a Freak X. Kevés óra volt akkora hatással az egész iparágra, mint a 2001-ben bemutatott Freak. Se hagyományos mutatók, se korona, ellenben szilíciumból készült alkatrészek. Az eltelt szűk két évtized alatt számos változattal jelentkeztek, de azok mind az haute horlogerie világába tartoztak, az árukat is beleértve.

Ulysse Nardin FREAK X ICE - bár 43 mm az átmérője, a színvilágból látszik, hogy nőkhöz is szól
Ulysse Nardin FREAK X ICE – bár 43 mm az átmérője, a színvilágból látszik, hogy nőkhöz is szól

A Freak X modellek azzal hoztak újat, hogy az árat látványosan csökkenteni tudták. Igaz, ezért kompromisszumokat is kell kötnünk, ami azonban akár kifejezett előnnynek is tekinthető. Mint látható, megjelent a tok oldalán a korona, a szerkezet pedig automata felhúzású. Az eredeti Freak kézi felhúzású óra volt, és korona híján a hátlap forgatásával lehetett felhúzni és egy hétre való energiával ellátni a szerkezetet. A mutatókat a lünetta forgatásával lehetett állítani. A korona visszatérésével a bevett módon kezelhetjük az órát.

A viszonylagos jó ár magának a szerkezetnek is köszönhető. Ugyan az UN-230-as nevet viseli, de valójában a márka saját alapkalibere, az UN-118-hoz van szerencsénk, amely egy “Freak-modult” kapott. Ennek köszönhető, hogy a percmutató elensúlyaként szolgáló szilícium billegő egy óra alatt körbejárja a számlapot. Gyakorlatilag egy carrousellel van dolgunk, amely azonban nem a bevett 60 másodperc, hanem 60 perc alatt tesz meg egy kört.

A külső a freak

Most már inkább körítés az, ami miatt kijárhat a Freak név. A Magma névre hallgató kivitel piros polimer és szénszál egyvelege, amelynek színvilága a számlapon is visszaköszön. A lünetta már titán, hogy egy kis fém is legyen a tokon. Nyilvánvalóan egy nagyon könnyű órát kapunk. Egy 43 milliméteres toknak acélból ugyanis már érezhető súlya lenne.

Ulysse Nardin FREAK X MAGMA - feltűnő jelenség a csuklón
Ulysse Nardin FREAK X MAGMA – feltűnő jelenség a csuklón

Hasonlóan könnyű a fehérbe öltöztetett Freak X Ice. A tok itt teljes egészében titán, felületei kizárólag szálcsiszoltak. A lünetta ugyan fehér, de pusztán bevonattal van dolgunk, alatta az is titán. A leolvashatóság szempontjából a kettő közül ez a modell teljesít gyengébben, hiszen fehér alapon kellene megtalálni a fehér mutatókat Nyilván nem lehetetlen, de a piros-fekete kombinációval könnyebb dolgunk van.

Ha esetleg nem éreznénk, mi ihlette a Freak X Magmát

Ha már többször is “jóárasnak” tituláltuk a Freak X órákat, adódik a kérdés, hogy menny is az annyi? Az ördögit 27000, az angyalit 24000 euróért vehetjük meg, ami továbbra is egy jobb alsó-középkategóriás kocsi ára, de a Freakekhez képest igencsak kedvező.

www.ulysse-nardin.com