IWC Tribute to Pallweber

IWC Tribute to Pallweber

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az IWC Tribute to Pallweber Edition 150 Years hosszú ideje az egyik legszokatlanabb megjelenésű időmérője a idén alapításának 150. évfordulóját ünneplő schaffhauseni márkának.

Persze a jó öreg svájci hagyományok szerint ez az időmérő sem a semmiből jött, csak most épp nem a nagyon divatos 50-es, 60-as, 70-es évekből merítettek ihletet, hanem a kései XIX. századból. Nem csoda tehát, hogy még az IWC óráit jól ismerőknek is az újdonság erejével hat. Ugyanakkor jó példa arra, hogy a digitális kijelzés milyen régóta van jelen a márkánál. Napjainkban persze inkább az öröknaptáras modellek négy számjegyű évszám kijelzéseiről ismerjük, ám az IWC Tribute to Pallweber immár a perceket és órákat is így jeleníti meg.

Nem az a tipikus IWC-s számlap
IWC Tribute to Pallweber Edition 150 Years – Nem az a tipikus IWC-s számlap / Fotó: Venicz Áron

Ezt a fajta kijelzést egyébként egy osztrák órásnak, Josef Pallwebernek köszönheti az IWC, tőle vették meg a találmányt, hogy azt alapul véve 1885 és 1887 között közel húszezer példányban gyártsanak zsebórákat. Nyilván nem kell mondani, hogy akkoriban a digitális kijelzés igazán nagy fegyverténynek számított, és a márka akkori modern arculatához is kiválóan illeszkedett. Csak mellesleg jegyezzük meg, hogy nagyjából egy évszázaddal később újra egy osztrák órás alkot maradandót az IWC számára. Igaz, hogy a márka legendás mérnöke, Kurt Klaus irányítása alatt, de mégiscsak elévülhetetlen érdemeinek vannak Richard Habringnak a Doppelchronograph, azaz az uszálymutatós IWC megalkotásában. Róla egy ideig biztosan nem emlékeznek meg, hiszen egyrészt még jó egészségnek örvend, másrészt feleségével együtt Habring2 név alatt saját márkát visz.

Platina, arany és acél változat is készül
IWC Tribute to Pallweber Edition 150 Years – Platina, arany és acél változat is készül

Osztrák kitérőnk után nézzük meg, miért is olyan ritkák az ilyen kijelzésű órák! Nyilván svájci órákkal kapcsolatban hozzászoktunk egyfajta formavilághoz, amelynek a mutatók szerves részei. Esztétikai megfontolásokon túl azonban sokkal nagyobb gondot jelentenek a műszakiak. Ekkora tárcsákat mozgatni rengeteg energiát igényel, ráadásul ha ugró komplikációként valósítják meg, akkor a pillanatnyi energiaigény rendkívül hátrányosan befolyásolja az óra pontosságát. Ezt ellensúlyozandó a 94200-as manufaktúra kaliber formájában új szerkezetet terveztek, így külön-külön rugóház gondoskodik az időmérés és a tárcsák energiaigényéről, míg a másodpercmutató kereke az, amely egyben a tárcsák vezérléseként is szolgál. Ennek ellenére csak 60 órás járástartalékkal rendelkezik az IWC Tribute to Pallweber, pedig a viszonylag nagy, 45 milliméteres tokban azért elvileg még lett volna hely. Ez azonban a két külön kerékműnek (időmérés, tárcsák) és a másik rugóháznak kellett.


IWC Tribute to Pallweber Edition 150 Years – Nem kis darab, de a rövid fülek ezt ellensúlyozni tudják.

A nagy átmérőhöz az arányosság megtartása érdekében viszonylag nagy vastagság (12 mm) is társul, amit szerencsére a számlap képes is kihasználni. A XIX. századi modellt alapul véve a szokásosnál jóval vastagabbra tervezték, és elsőre akár porcelánnak, vagy zománcozottnak is vélhetjük. Valójában csak lakkozott, igaz, nem egy réteget vittek fel, hanem pontosan egy tucatnyit.

IWC Tribute to Pallweber Edition 150 Years - új órához új kaliber (94200-as)
IWC Tribute to Pallweber Edition 150 Years – új órához új kaliber (94200-as)

Ahogy mindegyik IWC modell, amely a 150. évfordulóra készült, úgy az IWC Tribute to Pallweber is limitált mennyiségben készül. Örömhír viszont, hogy nem csak platina (25 db) vagy vörösarany (250 db) változat kapható, hanem acél is (500), utóbbi ráadásul divatos kék színű számlappal. Persze hiába acél, azért is 24000 eurót kérnek, míg az aranyért, illetve a platináért 38000-t és 60000-t. A legdrágább Pallweber azonban mégis az arany zsebóra-változat röpke 69000 euróért.

www.iwc.com

Ress Imre