A legújabb, legritkább és legösszetettebb holdfázissal szerelt órák közül szemezgettünk.

A holdfázis egy elragadó komplikáció, mely több szempontból is kiválóan illeszkedik korunk luxuskaróráihoz. Az első magától értetődő kapcsolat a hasznosság és a haszontalanság elbűvölő keveredéséből fakad. Több nagy luxusóráscég igazgatóját is hallottunk úgy nyilatkozni, hogy az ő drága óráikat megvenni bizony egyfajta őrültség, egy kicsit – jó értelemben – zakkantnak kell lenni hozzá. A kijelentés igaza abból az alapvetésből származik, hogy bármely luxustermék vásárlása definíció szerint egy irracionális döntés, melynek meghozatalához valami több kell, mint a hétköznapi, a józan ész által diktált igények. Minden luxustermék egyfajta túlkapás, és itt könnyű lenne azt hinni, hogy ez az áruk miatt van így, de valójában ennél lényegesen többről van szó.
A holdfázis ott jön a képbe és ott illeszkedik tökéletesen a felsőkategóriás karórákhoz, hogy mindkettő egy szigorúan hagyományos értelemben véve praktikus feladatot lát el, és mégsincs rájuk ma, a huszonegyedik század modern emberének életében életbevágó szükség. Ezer minden egyéb kiváltja, felülmúlja őket ár-érték arányban éppúgy, mint megbízhatóságban és praktikumban.
Nem azért vagyunk most itt, hogy ezt a gondolatmenetet annak teljességében kifejtsük, de annak érdekében, hogy kicsit jobban megérthessük a holdfázis helyét a modern óraiparban, kicsit még célszerű törnünk a fejünket. Van ugyanis valami érdekes, kielégítő, időtlen és szórakoztató olyan dolgokat birtokolni és működtetni, amikre nincsen az imént említett életbevágó módon szükségünk. Amikor minden pittyeg, ébreszt, rezeg, villog, felugrik, elromlik, és mégis nap nap után muszáj vagyunk rájuk hagyatkozni, akkor igenis üdítő egy csuklófordításnyira látni valamit, ami időtlen, ami lassú, ami emlékeztet, de nem zaklat és ami – a legtöbb hétköznapi tárgyunkkal ellentétben – rendkívül magas színvonalon van megmunkálva.
Ha pedig ilyenről van szó, kezdjük rögtön a mély vízben Andreas Strehler Lune Exacte-jével, mely nem mellesleg kiváló lehetőséget ad nekünk arra, hogy a holdfázis kijelzéssel együtt járó nüánszokat és kihívásokat megismerjük. Ahogy a névtől is kiolvasható, Strehler kifejezetten pontosnak állítja a Lune Exacte-ot, melyről annak leírásában már mint a legpontosabb holdfáziskijelzés nyilatkozik. Strehler a Sauterelle à Perpetuelle-ben bemutatott holdfázisrendszere annyira pontos, hogy még a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült vele.
A pontos holdfáziskijelzés problémája kettős. Egyrészt abban rejlik, hogy a mechanikus karórákban a szinodikus holdhónapot követő holdfáziskijelzések huszonkilenc és fél napot mérnek, míg a valóságban ennek hosszabb távon mért átlaga 29,530587981 nap avagy 29 nap, 12 óra, 44 perc és 2,8016 másodperc. Tegye fel a kezét az, aki szerint ez nem elképesztően érdekfeszítő!
A fentiekhez még visszatérünk, de a másik probléma a holdfáziskijelzés pontosságának állítása, melyet teljes biztonsággal csak holdtöltekor és újholdkor tehetünk meg egy hagyományosan kivitelezett komplikáció esetében.

Andreas Strehler Lune Exacte

A Lune Exacte-ot ezzel szemben háromórás pontossággal be lehet állítani bármikor, amikor kedvünk támad ezzel szórakoztatni magunkat, hála a szabadalmaztatott rendszernek, csak egyszer hozzon össze az élet egy óráseseményen valakivel, akin Lune Exacte van, biztos, hogy megkérdezzük, be tudja-e állítani nekünk háromórás pontossággal a holdfázist. Ha nem, azt rögvest jelentjük Herr Strehlernek.

Az óra számlapján találunk egy hagyományos holdfáziskijelzést, valamint az újhold óta eltelt napokat mutató skálát. Itt jegyezzük meg, hogy szíves elnézését kérjük minden hobbi- és professzionális csillagásznak és asztronautának, aki ezeket a sorokat olvassa és úgy a terminológiát, mint a gyakorlati dolgokat nálunk jobban ismeri, eszünk ágában sincs a téma bennfenteseikként tetszelegni.
A lényeg, hogy az újhold óta eltelt napok „vernier-skáláján” nem csak a huszonkilenc és fél nap, de azoknak egy háromóránkénti bontása is fellelhető, mi több, ahogy Andreas Strehler fogalmaz az óra dokumentációjában: a skála használata magától értetődő. Itt mindenkinek adunk pár percet, hogy kimatekozza ezt a magától értetődő mivoltot.
A házifeladat megoldása a következőképpen fest: a piros nyíl mutatja az eltelt napokat. Ha a nyíl a külső peremen található kék szektor egy számra mutat, a pontos érték szintén leolvasható a belső skálagyűrű kék szektorában.

A hold kora (az eltelt napok száma) három óra pontossággal leolvasható ott, ahol a következő jelölés egy vonalba kerül a külső skála jelölésével. Ezeket az órákat hozzá kell adni a külső skálán leolvasott napok számához. Ugyanezen az elven, ha a piros nyíl a sárga skálára mutat, az órákat szintén a sárga skáláról kell leolvasni. Ez a skála – nem mellesleg szabadalmaztatott – működési elve – amennyire fel tudtuk fogni, hasonlít egy tolómérőéhez.
Mi az, ami egy átlag órakedvelőnek az Andreas Strehler Lune Exacte-ból látszik: nos, az égitestek táncát követő kalkulátorok pontos működési elvén kívül nagyjából minden. Fantasztikus részletességgel kerül bemutatásra a szerkezet lehető legtöbb eleme, köztük a holdfázis mögül kikukucskáló billegő, a fölötte elhelyezett remontoire, mely a billegőhöz szállítja megfelelő dózisokban a főrugóból érkező energiát, de látszik fogaskerekek tengere is, melyek fölött kék, hosszú mutatók jelzik a pontos időt. Megmaradt – már amennyire – egy perc skála is az idő segédszámlapának peremén, ezt a skálát elismerésre méltó módon éri el a percmutató, ahogy annak lennie kéne minden órán.

A Lune Exacte Strehlertől megszokott, de máshol vajmi keveset látott jellegzetes tokformája csak tovább erősíti azt a benyomásunkat, hogy Strehler egy igazi művész, aki történetesen órásnak – és a jelek szerint haladó hobbicsillagásznak – állt. Túlzás lehet törpecsillag-méretű cliché-órákat műalkotásnak nevezni, de a Lune Exacte valóban műalkotás, ami nem létezhetne annak alkotója nélkül. Nem replikálható, megismételhető, és más munkásságából nem származtatható.

Chopard L.U.C Lunar One

A Chopard L.U.C-t, mint a Chopard „high-end” divízióját már sokat éltettük itt, az Óra Magazin hasábjain, és tettük ezt jó okkal, még akkor is, ha Louis-Ulysse Chopard monogramját begépelni nem a legkézenfekvőbb dolog. A Chopard L.U.C Lunar One platinakiadással bővült idén, hogy, hogy nem kék számlappal, lassan nagy durranás lesz, ha egy új modell nem kék számlappal kerül terítékre.

Mindettől függetlenül a Lunar One döbbenetesen egyben van, olyan könnyedséggel hordozza az öröknaptár, nagy dátum, holdfázis- és másodperc-kijelzéseket. Roppant szórakoztató, hogy a Chopard hivatalos, immár online üzletként is üzemelő weboldalán az óráról sok mindent megtudhatunk, köztük, hogy az automata rotor huszonkét karátos aranyból készült, hogy a hátlap „átlátszó zafírkristályból” van, vagy hogy a csat platina és tizennyolc karátos arany keveréke, épp csak azt nem, hogy a platinatok mégis milyen szélesen terül el kezünkön. A svájci óramárkák gyakran értetlenkednek a saját honlapon történő értékesítési rendszerük esetlenségén, és bár ez a téma egy másik cikkre tartozik, a vásárlást elméletben megkönnyíteni hivatott internetes eljárásnál lehet tényleg segíteni kellene a döntéshozatalt, nem tovább nehezíteni. Mi mindenesetre eláruljuk a Chopard helyett is, hogy a tok negyvenhárom milliméter széles.

Megmaradtak a jellegzetes Chopard-mutatók, melyek felhőkarcolók csúcsdíszeiként mutatnak szigorúan a pontos időre, de még a segédszámlapok mutatói sem a megszokottak, letörések és elnyújtott, elegáns formák mutatják, hogy ami a termékeket illeti, az L.U.C-nál továbbra is osztatlan a figyelem.

Az elnyújtott római számos indexekről a márkánál is tudják, hogy nem mindenki elkötelezett híve ezeknek, a Lunar One-t, mint az összes többi arra érdemes luxusórát, viszont látni és viselni kell, úgy sokkal jobban mutatnak ezek az egyébként felületükben üdítő módon ívelt indexek.

A 96.13–L szerkezet moduláris felépítéssel bír: a hátlap felé egy mikrorotorral ellátott alapszerkezet képe látható, míg a holdfázist és öröknaptárat megjeleníteni képes modul értelemszerűen a számlap felőli oldalról került a szerkezetre felszerelésre. Fontos megjegyezni, hogy ez a kiadás a genfi pecsét jelölésével készül, szavatolva a magasabb színvonalú díszítéseket a szerkezeten, valamint kitéve az órát különböző teszteknek, melyek a járástartalékot, a vízállóságot is érintik. A platina súlyával felvértezve talán kicsit kevésbé ideális, de funkcióit és megjelenését tekintve a Lunar One egy fantasztikus mindenes óra.

Glashütte Original Senator Excellence Perpetual Calendar

A Glashütte Original idén mutatta be az új Senator Excellence öröknaptáras verzióját, mely németes rendszerszeretettel közelíti meg ezt az összetett komplikációt, amely megannyi nagy márkát kergetett már bele esztelenül megtervezett számlapokba. Csillagzatformát vesznek fel a kijelzések a szerénytelenül Excellence-nek nevezett karórán, ezek közül a holdfázis bal alul, a nyolc órai pozíciónál kapott helyet.

Elképesztő, százórás járástartalék társul az öröknaptárhoz, melyet automata felhúzás segít könnyebben életben tartani, így spórolva meg a leendő tulajdonosoknak a fejfájást, amit egy elcsúszott öröknaptár újra beállítása jelent. A tok negyvenkét milliméteres átmérőjű és egy ilyen nagy márka ilyen összetettségű órájától viszonylag rendhagyó módon rozsdamentes acélból készült. A rengeteg kijelzés, hosszú járástartalék és automata felhúzás ellenére is tizenhárom milliméter alatt maradt a teljes tokvastagság, ami elismerésre méltó teljesítmény, sok komplikációt felhalmozni ma már nem akkora szó, mindezt egy kényelmesen hordható csomagba tömöríteni viszont még ma is sokakon kifog.

A holdfázis gyönyörűen illeszkedik a Pforzheimből származó, németes precizitással legyártott számlapba, mi több, az alá bepillantva a szerkezet felső lemezét elöntő gyöngyözés tengerébe is szépen illeszkedik a szintén itt, a pforzheimi manufaktúrában előállított holdfázis korong. Döbbenetes látni – mint ahogy volt szerencsénk –, hogyan készül egy ilyen apró műtárgy, mint a néhány milliméter átmérőjű holdtárcsa. Rengeteg réteg, festék, felületkezelés és felhasznált anyag variációja találkozik, a végeredménynek pedig lézerpontosságúnak kell lennie, mégis csak ez az egyik leginkább szembeötlő elem a számlapon. A Glashütte Originalnál ízlésesen kombinálták a finomat textúrált, világos számlapot a kékített, formás mutatókkal és a meg-megcsillanó holdfáziskijelzéssel. Valószínű, ismerik a mondást: ha mindent kiemelünk, valójában nem emelünk ki semmit. Bár a Strehler-féle csontvázasított megjelenés már egy másik, elismerésre méltó véglet, becsülendő a Glashütte Original önmegtartóztatása és fókusza a hosszú távú, mindennapos viseletre. Külön érdekesség, hogy a Senator Excellence ezen modellje elérhető fekete aligátorszíjon és a márka polírozott és csiszolt kombinációjú acélcsatján is, utóbbin üdítően ritka látványt nyújt egy öröknaptár.

Zenith Chronomaster El Primero Grande Date Full Open 45.00

A roppant szemrevaló Chronomaster El Primero Grande Date Full Open 45.00 nem csak megalomán nevével nyűgöz le, hanem az El Primero egy átalakított, impresszív változatával is.
A 4047B kódjelű kaliber természetesen az El Primerótól megszokott öt hertz frekvencián üzemel, járástartaléka legalább ötven óra, melyet a koronán keresztül vagy az automatarendszer segítségével tölthetünk fel újra. A szerkezet maga
9,05 milliméter vastag – ami igen jelentős –, és 332 alkatrészből áll össze.

A számlapon helyet kapott egy, a Zenithtől szokatlan nagy dátumkijelzés, alatta a kronográf harmincperces összesítője, mellette a fő időkijelzés másodpercének segédszámlapja. A mi szempontunkból jelen esetben az igazán érdekes a „hold- és napfáziskijelzés”, mely a méretes hat órai segédszámlapon kapott helyet. A holdfázis keveredik egy napszak indikátor, azaz a hold alatt lévő tárcsa egy nap alatt tesz meg egy fordulatot. Megjelenítése festői és dinamikus, ahogy az egy olyan lendületes darabnál, mint az 5 hertzen ketyegő Chronomasternél illik is. Nemcsak a Zenith fedezte fel, hogy a holdfázis kijelzéséhez ilyen-olyan funkció rendelhető. Idén a Lange is pontosan ugyanezzel a megoldással állt elő, csak természetesen sokkal visszafogottabb, elegánsabb megjelenéssel.
Kétség sem fér hozzá, sokat frissít még egy olyan jól ismert számlapon is, mint az El Primeróé egy ilyen holdfázis, még akkor is, ha a roppant precíz öt hertzes szerkezettel már-már költői kontrasztban áll ez a ritkábban látott komplikáció.
Láthattuk, a végletekig átgondolt és megtervezett Strehler-féle megvalósítástól egészen a leginkább csak dekoratív szerepet betöltő megjelenítésig sok szerepet be tud tölteni a holdfázis. Függetlenül pontosságától és kidolgozásától, a holdfázis megmarad egy időtlen, érdekes, de a legtöbb esetben racionális szempontok alapján nézve abszolút nélkülözhető komplikációnak, és ez nagyon is jól van így.

A cikk a Prémium Óra Ékszer Magazin 110. számában jelent meg.

[ape-gallery 3321]