Üde női Rolex
2012. február 17.
Már jóval hatvan fölött jár a Rolex Oyster Perpetual Datejust ugyanakkor az évtizedek alig hagytak rajta nyomot. Egyedül a hetvenes években esett át a modellcsalád egy jelentősebb arculatfrissítésen, azóta azonban szinte változatlan formában készülnek. A Lady-Datejust modellek közül egyértelműen kiemelkedik a „Gold Crystal” számlapos (változat. Többek között azért, mert ez nem egy gyöngyház számlap, amely szinte a legtöbb női óráról visszaköszön, másrészt kellően bátrak voltak ahhoz, hogy egy olyan mintázatot vegyenek alapul, amelyekkel egyébként katonai álcaruhákon találkozhatunk. Szerencsére a színválasztásnak köszönhetően kifejezetten nőiesnek hat a minta. Ebben persze sokat segít az indexként szolgáló gyémántok, és persze azok arany foglalatai illetve az aranymutatók is. Szintén örvendetes, hogy a mutatók egy mechanikus szerkezet, a 2235-as manufaktúra kaliber ütemére járnak, illetve a rozsdamentes acél és aranytok 10 barig nyomásálló, azaz a víztől sem kell majd nagyon óvni.