Hétköznapi Rado

Hétköznapi Rado

2012. február 21.

A Rado a D-Star kollekciójának bővüléséről már tavaly év végén hírt adtunk, arra azonban nem számítottunk, hogy ennyire jelentős irányváltoztatást fognak végrehajtani. A D-Star ugyanis az a kollekció, amely szakít a Rado minimalista, extravagáns stílusával, és szélesebb réteget próbál megszólítani. Az idén márciusban debütáló új HyperChrome kollekció pedig még rá is rak egy lapáttal erre a folyamatra. Úgy tűnik, a jövőbeni növekedéshez a Rado már kénytelen saját magához viszonyítva átlagosabb ízléssel rendelkező vásárlókat is megcélozni, amiben kulcsszerepet szánnak a majd 27 darabosra bővülő HyperChrome kollekciónak. Természetesen a kerámia azért megmarad, hiszen ez a Rado védjegye, és évtizedek óta ebből az anyagból készülnek órái.