Porsche krono

Porsche krono

2012. február 13.

Bár megalapítása óta ténylegesen egyetlen egy órát sem készített el saját maga, a Porsche Design 1972-es megalapítása óta erős hatást gyakorolt az óraiparra - többek között az első, teljesen egészében titánból készített órával. A P6930 kronográfjuk az Indicator kollekció részeseként a márka P6910-es csúcsmodelljének formanyelvét örökölte, és a kollekció belépődarabjának tekinthetjük. Ez persze nem jelenti azt, hogy esztétikai szempontból kompromisszumot kell kötni. A tok középső része a múltra való utalásként titán, míg a hátlap és a lünetta rozsdamentes acél. A látvány kedvéért ez utóbbi kettőt fényesre polírozták, a lünetta ráadásul még fekete PVD bevonatot is kapott, míg a titán megőrizte matt felületét. A szerkezet ugyan az ETA jól ismert 7750-es kalibere, de emiatt nem kell lebecsülni a P6930-t. Többek között azért sem, mert a P6920-as uszálymutatós modell is a 7750-esen alapszik, illetve a Porsche Design tulajdonában álló Eterna - amely egyébként 1995 óta a márka óráit készíti - kronométer pontosságra szabályozta (tanúsítványt is kapott), illetve esztétikai szempontból is egyedivé tette, például a sportkormány alakú rotorral.


Elegáns búvár

Elegáns búvár

2012. február 10.

Bár a Pontos kollekció még nincs tíz éves sem, mára a Maurice Lacroix egyszerűen elképzelhetetlen lenne nélküle. Elegáns vonalaival, finom eleganciájával, és a múlt illetve korunk formanyelvének elemeit egyesítő stílusával időtlen daraboknak ígérkeznek. Aligha gondolta volna bárki is, hogy pont ennek a kollekciónak lesz része a márka új búvárórája. Persze sokat segített ebben, hogy ma már a búvárórák nevük ellenére csak a legritkább esetben találkoznak vízzel. A Pontos S Diving Chronograph megalkotásakor így nyugodtan el lehetett menni az elegancia irányába. A búvárórák legjellegzetesebb vonását, a lünettát ennek jegyében a zafírüveg alá költöztették, és alapvetőn ez az egyetlen vonása is ennek a modellnek, amely az előbb említett órákhoz köti. A lünetta mozgatását a kronográf felső nyomógombjára ültetett gyűrűvel oldották meg, megőrizve ezzel a tok rendezett megjelenését. Bázeli újdonságról lévén szó, a modell várhatóan a harmadik negyedévben kerül az üzletekbe.


Kerek Patravi

Kerek Patravi

2012. február 09.

Ha a Patravi kollekció tipikus formáját kellene megnevezni, a válaszolók legtöbbje valószínűleg a tonneau-t említené, pedig szép számmal találhatunk kerekkel készülőket is. A Carl F. Bucherer Bázelben bemutatandó kerek Patravi Day Date-jének mégsem a formája az, ami felhívja magára a figyelmet, hanem a manufaktúra szerkezete. A CFB A1001 kaliber a 2009-ben bevezetett, a márka és a Techniques Horlogères Appliquées együttműködésében elkészített CFB A1000 kaliber továbbfejlesztett változata, és annak szerepét átvéve a márka alapkalibereként fog szolgálni. A szerkezet természetesen megtartotta különleges ütésbiztosítását, a peremre ültetett rotort és a szokatlan díszítését is, amelyet távolról talán leginkább nyomtatott áramkörhöz lehetne hasonlítani. Amikor a CFB A1000 megjelent, sokan kifogásolták az alacsony, 21600-as lengésszámot. Ugyan egyelőre nem közölték, de a továbbfejlesztett kaliber névadásából ítélve könnyen elképzelhető, hogy apróbb finomításokon kívül mindössze a lengésszámot emelték csak az elvárt 28800-ra.


Látszólagos identitászavar

Látszólagos identitászavar

2012. február 08.

Aki az Hublot-t ismeri, annak a markáns, férfias, átütő, feltűnő jelzők jutnak eszébe. Ezeket egy lapos óráról elmondani jó esetben is csak erős túlzásokkal lehet. Az ellentmondást az Hublot saját lényével oldja fel. A márka alapfilozófiája a fúzió. Az elmúlt hét év alatt számos szokatlan formát és anyagot egyesítettek egy órában, és az értékesítési mutatók őket igazolják. Ennek tükrében talán egyáltalán nem tűnik szokatlan látványnak egy lapos Hublot, amely ráadásul egy csontvázasított manufaktúra szerkezetet is kapott. A Hublot Classic Fusion Extra-Thin Skeleton kézi felhúzású HUB1300 kalibere mindössze 2,9 mm magas, ami ugyan nem rekordgyanús, de egyértelműen figyelemre méltó. Többek között ennek a szerkezetnek is köszönhető, hogy az aranyból 500, a titánból pedig 1000 készítenek csak.


Ebből sincs már

Ebből sincs már

2012. február 07.

Az idei genfi vásár nem egy különleges modellt vonultatott fel, látványban azonban egyértelműen egy Richard Mille óra vitte a prímet.    Bár a szerkezet szempontjából sem kell szégyenkeznie a RM 056 Felipe Massa Sapphire-nek, elvégre tourbillont, uszálymutatós kronográfot, továbbá járástartalék, nyomaték és funkció kijelzést is kapott, azon kívül még csontvázasították is, sőt, számos elemét titánból készítették. Bár ez az anyag jól illik a high-tech jelleghez, valójában azért döntöttek mellette, hogy faragjanak az óra súlyából. Erre azért volt szükség, mert a tokot zafírból készítették. Ez ugyanaz az anyag, amivel a számlapot is fedik. A lenyűgöző látványnak azonban ára van. Hiába rendkívül kemény az anyag, és a gyémántot nem számítva hétköznapi anyagokkal szemben szinte sérthetetlen, a zafír igen rideg is. Az órát leejtve könnyen előfordulhat, hogy a tok megreped, esetleg eltörik. Pótolni pedig igazi kihívás lesz, elvégre a Richard Mille Tourbillon Split Seconds RM 056 Felipe Massa Sapphire csak 5 példányban készül és 1,65 millió dolláros ára ellenére mindegyik elkelt.


Elfogyott

Elfogyott

2012. február 06.

Lehet, hogy véget ért a válság? A Vacheron Constantinnál biztosan. Már januárban, a genfi vásáron sikerült eladniuk az idei év tervezett termelésének egészét. Nyilván a modellek zömét az alapkollekció darabjai teszik ki, de az összes, komplikációval rendelkező órát is elkapkodták, beleértve az új, 14 napos járástartalékkal rendelkező Patrimony Traditionalle Tourbillont is. A kereslet láttán a mákra vezérigazgatója, Juan-Carlos Torres növelni tervezi a termelést, ami első körben a Genf elővárosában, Plan-les-Ouates lévő modern műhelyek bővítését, végül pedig egy újabb épület felhúzását jelenti. Ennek eredményeként az idei 19000 darabos mennyiséget jövőre 21000-re szeretnénk növelni, az évtized második felében pedig egészen 30000-ig mennek el.


Louis Vuitton-t Valentinra

Louis Vuitton-t Valentinra

2012. február 03.

Ha már nagyon nyomaszt a Valentin nap közelsége, netalán még engesztelni valónk is van, és persze van miből áldozni is, könnyen köthetünk ki a Louis Vuitton Tambour Attraction nevű modelljénél. Az óra a gazdag Tambour Glamour kollekció legújabb példánya és a Valentin napra szánt modellek közül a legrészletesebben kidolgozott. Persze a korábbi Tambour Cœur Pomme d'Amour modellről ismert kicsattanóan piros színt megtartották, és nyilván a szív sem hiányozhat. Ez utóbbit azonban idén gyémántokból rakták ki. A piros szíj már talán túl sok lett volna a jóból, ezért idei fehéret kapott, amelyet a márka jellegzetes mintája díszít.


Múltidézés az Eternánál

Múltidézés az Eternánál

2012. február 02.

Napjaink egyik tagadhatatlan trendje a retró, amit nyilván az óraiparnak is illik követnie. Egyedüli bökkenő, hogy a hetvenes, nyolcvanas években a teljes kihalás veszélye fenyegette a svájci óraipar egészét. Így hát kéretlen kelletlen még messzebbre kell visszanyúlni. Az Eterna egészen 1938-ig ment, és ezzel a Heritage Chronograph 1938 órájukat a Heritage kollekció legrégebbről ihletett merítő darabjává tették. A valóban múltidéző számlap a kései art déco vonásait viseli magán, ugyanakkor a tok már-már határozottan modernebb formanyelvről árulkodik, hogy a narancssárga varrattal rendelkező bőrszíjról ne is beszéljünk. A tok viszonylag nagy, 45 x 36 milliméteres, a beépített ETA 2894-2 átmérője viszont ennél jóval szerényebb. Külön dicséret illeti így a márkát, hogy vállalta a szerkezet enyhe módosításával járó költségeket, amely révén a dátumablak a számlap szélére kerülhetett, és nem veszik el valahol félúton a perem és a központ között.


GMT kicsit másképp

GMT kicsit másképp

2012. február 01.

Ugyan már hosszú ideje a Bulgarihoz tartozik a Daniel Roth, ennek ellenére csak néhány évvel ezelőtt kezdték háttérbe szorítani a Daniel Roth márkanevet, amely belátható időn belül (a Gérald Gentával együtt) végleg el is fog tűnni. Persze a Daniel Roth jellegzetes formáira és komplikációira messze nem ez a sors vár. A Papillon család idén például egy GMT komplikációval gazdagodott. Nyilván nem egy kivételes műszaki megoldás ez, még akkor sem, ha külön gombokkal (10 és 2 órában) léptethetjük előre illetve hátra a cseppformájú központi mutatót. A Bulgari Papillon Voyageur igazi varázsa a Daniel Roth által kifejlesztett "pillangó" rendszer, amely szintén a központból mutatja a perceket. A rendszer egy kerékből, és két, egymással átellenben lévő oldalra szerelt mutatóból áll. A mutatók, ahogy elérik a hatvan percet kilencven fokot elfordulnak és szép lassan eltűnnek a GMT skála alatt. Szemben a számlap mozgalmas alsó részével, fent nyugalom honol, ahol egy árva ablakban egyedül csak az órákat olvashatjuk le.


Újjászületett a Große Lange 1

Újjászületett a Große Lange 1

2012. január 31.

A legnevesebb glashüttei márka, az A. Lange&Söhne egyik kedvelt modelljének számít a Große Lange 1. Az újjátervezett változat neve ellenére átmérője egy, míg magassága 1,2 milliméterrel lett kisebb lett (40,9 mm illetve 8,8 mm az aktuális érték) látszatra azonban mégis nagyobbnak tűnik. Az optikai csalódást természetesen a számlap átalakításával érik el. A korábbi Große Lange 1 esetében a számlapon a kismásodperc, a dátumablak, de még a járástartalék mutatója is metszette az órák és percek számlapját. Az új modellnél ezt felszámolták sokkal szellősebb, rendezettebb megjelenést adva az órának. Ez persze új szerkezetet is feltételez, amit az L095.1 kaliber formájában meg is kapunk.


<< | < | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | > | >>