Guggenheim a csukló

Órák és építészet közös metszete a Mido. Sokáig szép csendben elevickéltek a többi Swatch-márka farvizén, de az utóbbi időszakban egyre nagyobb aktivitást mutatnak.

Ahogy a csoport másik két alapmárkája, a Tissot és a Hamilton, úgy természetesen a Mido is megkapta a Swatch-csoport aduászát, a 80 órás járástartalékkal rendelkező Powermatic (Caliber 80) szerkezetet. Hogy ezenkívül is tudjanak valami újat mutatni, és persze felrázzák a vásárlóközönséget, nyilvános pályázatot hirdettek, amelyen London leghíresebb óráját, a Big Bent kellett karóra méretűre zsugorítani. A Mido Big Ben Limited Edition elérte a kitűzött célt, sikerült felhívni a Midóra a figyelmet. Ugyanezt a sikert szeretnék megismételni az “Inspired by Architecture” modelljükkel, amelyhez a Guggenheim Múzeum szolgáltatta az ihletet. A mintául szolgáló épületet nem a Mido jelölte ki, hanem közönségszavazáson választották ki.

Mido Inspired by Architecture - egy kevés SuperLumiNovának köszönhetően még sötétben is leolvasható annak ellenére, hogy a dizájn nagyon hangsúlyos eleme az órának.
Mido Inspired by Architecture – egy kevés SuperLumiNovának köszönhetően még sötétben is leolvasható annak ellenére, hogy a dizájn nagyon hangsúlyos eleme az órának.

Az épület egyes vonásai a 40 milliméteres tok oldalán, a korona formájában, illetve a számlapon köszönnek vissza, sokkal érdekesebb azonban, hogy a tok köralakú. Mármint tényleg az, látszólag nincsenek fülek, amik megtörnék az ívet. Persze a látszat csal, a szíjak ugyanis tökéletesen elrejtik a füleket. Természetesen az “Inspired by Architecture” is megkapta a 80 órás járástartalékkal rendelkező szerkezetet, amely ráadásul most már szilícium hajszálrugóval is kiegészült, még tovább növelve a szerkezet versenyképességét.

Mido Inspired by Architecture - élőben is egész meggyőző
Mido Inspired by Architecture – élőben is egész meggyőző

Az óra természetesen limitált, ahogy a Big Ben esetében, úgy most is 500 példány készül csak. Ahhoz képest, hogy egy egyedi dizájnnal, nagy járástartalékkal és szilícium hajszálrugóval rendelkező óráról beszélünk, a közel 1400 eurós ár egészen elfogadható. Ahhoz pedig semmi kétség sem férhet, hogy nem ez volt az utolsó, közönségszavazásos Mido modell. A kitalált rendszer ugyanis működni látszik. Aki esetleg tematikus gyűjteményt építene, most szálljon be!

www.midowatches.com

[ape-gallery 1397]