Folytatva a GPHG, azaz a Grand Prix d’Horlogerie de Genève eredményhirdetésének bírálatát most a kronográfokon a sor.
Ha összetettebb komplikációkról beszélünk, akkor tagadhatatlanul a kronográf az egyik legelérhetőbb, és többek között emiatt is a legismertebb és talán legkedveltebb is. Éppen ezért furcsa hogy a 2001-ben induló GPHG egészen 2014-ig várt, amíg éltere hívta ezt a kategóriát. Ez is csak akkor jutott eszükbe, amikor különböző okokból szükségét érezték a kategóriák számának növelésére.
De végül is jobb később, mint soha. A kategória idei győztese a Bvlgari Octo Finissimo Chronograph GMT Automatic, amely véleményem szerint jobban megérdemelte a kategóriagyőzelmet, mint a tegnapi öröknaptáras Royal Oak. Tény és való, hogy az Octo formaterve sem mai darab, mi több, ugyanúgy Gérald Genta tervezte, ahogy a Royal Oak-ot is. Ami miatt mégis érdekes lehet, azt a “Finissimo” megnevezés jelöli, ami a tok lapos méretére utal.
Konkrétan a világ leglaposabb kronográfával van dolgunk. Ha a formához már hozzá is szokott a szemünk, a szerkezet mindenféleképpen figyelmet érdemel. Valóban saját munka, valóban kivételes. Rossz indulattal azonban izmozásnak is felfoghatjuk. Egy nagyon nagy márka, irdatlan méretű pénzügyi háttérrel még szép, hogy képes ilyen teljesítményre. Ráadásul a “csomagolást”, avagy a formatervet vették (Genta márkájának felvásárlásával). Azt azonban el kell ismerni, hogy évek óta következetesen lapos Octókkal jelentkeznek.
A legjobb kronográf címéért versenybe szálló hat jelölt közül a Louis Moinet Chronosphère több szempontból sokkal érdekesebb. Persze jóval vastagabb, közel 17 milliméterével jó kétszer annyi, mint a Bvlgari (6,9 mm), de többet is nyújt. A formaterv fittyet hány a kronográfok megszokott megjelenésére, és a retrógrád másodpercmutatónak, illetve az ugrókomplikációnak köszönhetően lényegesen izgalmasabb is.
Persze azt is látni kell, hogy leolvashatóság szempontjából azért nem az igazi. Ahhoz túl sok minden zajlik a számlapon. Ugyanakkor hol másutt ünnepelnék a mesterség és művészet közös vívmányait, mint a GPHG-n? Összevetve a Louis Moinet kronográffal a Bvlgarié sokkal inkább műszer, mintsem érzelmeket kiváltó karóra. Ma pedig az idő mutatásán kívül ez is a karórák rendeltetései közé tartozik.[@RI]
Csatlakozom [@RetekG]
A Bvlgari Octo Finissimo Chronograph GMT Automatic akár a 6 döntős modellt, de a teljes 2019-es kronográf újdonságokat tekintve is a legkülönlegesebb, legfrissebb és előremutató fejlesztés, s ezen az idegen tollak, a jelentős anyagi háttér és a Bvlgari alapvetően arrogáns attitűdje sem csorbít (sokat). Ez utóbbit bárki megtapasztalhatta testközelből is, elég volt épp csak megközelíteni a 2019-es Baselworld-ön aranyba öltöztetett kiállítóterét…
Maga a lapos Octo, mind a szerkezet, mind az anyaghasználat terén elsőrangú, s a kronográfok közt szakít az unalmas, kerekded arculattal, a sután kitüremkedő vezérlőgombokkal, miközben a leolvashatóságon sem esik csorba. Az Hublot Big Bang Unico modellek pont ettől erősek, s nem biztos, hogy helyes irányba lépett vissza a gyártó az idei „hatokba” bejutott Classic Fusion Ferrari GT 3D Carbon esetén. Talán ezért is nem lett győztese végül a kategóriának. A „futottak még” csoport tagjait elnézve, a Chopard bizony lerágott csont, a fent említett Louis Moinet kissé zavaros, főleg a számlap felől figyelve. A Tag és a Zenith pedig pusztán uralkodó cég csoportjuk (már itt is szóbahozott) legnépszerűbb márkájánál már bőven bejáratott elemekből építkezik.
Mindez természetesen nem feltétlen hiba. A kialakítás és a tálalás, s a műszaki tartalom is első osztályú. A kerge Zenith századmásodpercmutató pörgése parázsló tánc, mely mindig vágyakat ébreszt. Azonban 2019-re (végre) eljutottuk oda, hogy akár ez, akár pusztán a tourbillon beépítése, legalább is egy GPHP díj elnyeréséhez bizony már kevés. [@RetekG]