Formabontó – Mido Belluna Heures & Minutes Décentrées

A Mido Belluna kollekciója elvileg az art deco formavilágát igyekszik karórába öltve is kifejezni, ugyanakkor görcsösen nem ragaszkodnak ehhez a saját maguk által szabott kritériumhoz. Ennek megfelelően klasszikus külsejű, római számokkal ellátott modellváltozat is belefér a kollekcióba, és helye van formabontó kiviteleknek is. A hét óránál elhelyezett kismásodperccel ellátott Belluna Small Seconds bemutatása után már csak idő kérdése, hogy a márka megtegye a következő lépést, és teljesen aszimmetrikus számlapot tervezzen.Mido-Belluna-Heures-Minutes-Decentrees-mood

A Mido Belluna Heures & Minutes Décentrées-újdonságon ennek megfelelően a másodpercek, illetve az órák és percek számlapját a számlap középpontjához képest eltolva helyezték el. Persze ennek ellenére is rendezettnek tűnik a számlap egésze. A számlap a megszokott 12–6 óra tengely helyett most a 4–10 óra között húzott tengely mentén tagolt, míg a számlap jobb felső felén végigfutó feliratot az íves dátumablak ellensúlyozza. Figyelembe véve a számlap kialakítását, könnyen gondolhatnánk azt, hogy gyakorlatilag nem csináltak mást, mint elforgatva építettek be egy hagyományos szerkezetet. Csakhogy ehhez a koronának is négy óránál kellene lennie.Mido-Belluna-Heures-Minutes-Decentrees-soldat

A pontos szerkezetről egyelőre hallgatnak, de ismerve a Midót, valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha egy módosított ETA-szerkezetre tippelünk. Ami már csak azért is figyelemre méltó, mert bizony a gazdaságosság is szempont. Ennek megfelelően pedig könnyen elképzelhető, hogy a közeljővőben más Mido-kollekciókban is találkozhatunk majd aszimmetrikus számlapokkal. Ezzel pedig könnyen elképzelhető, hogy a márka lépéselőnybe kerül versenytársaival szemben. A piacon ugyanis ebben a szegmensben jelenleg hiányoznak az ehhez hasonló merész dizájnok, amelyek a hitelválság előtt ha nem is általánosak, de jóval elterjedtebbek voltak.