Finom megoldás – Aerowatch 1942 „Night & Day”

Női modelleket komplikációval ellátni nem a legegyszerűbb feladatok egyike. A hölgyeknél ugyanis sokszor a funkció helyett az esztétika előrébb való. Az óraipar nagyobb márkái, illetve a felső árkategória képviselői ezt rendszerint ügyesen megoldják. Éppen ezért elismerésre méltó az Aerowatch igyekezete, amely egyrészt inkább a belépőszinten verseny, és családi vállalkozásként bizony jóval kisebb anyagi lehetőségekkel rendelkezik, mint luxuscsoportokba tömörült társai. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének képesek feltalálni magukat. Az Aerowatch 1942 „Night & Day” műszaki szempontból alapvetően egy egyszerű kétmutatós karóra, bár az óramutató nem 12, hanem 24 óra alatt jár körbe.Aerowatch-1942-Night-Day-soldat

Persze az óramutatót hiába keressük. Helyét a 24 óra alatt körbeforgó tárcsa veszi át, amely a számlap felét foglalja el. Ekkora felületen pedig jócskán jut hely az esztétikumnak. Talán nem meglepő, hogy névnek megfelelően a tárcsa egyik felén napot, másikon pedig holdfényes éjszakát ábrázolnak. Mindezt női óráknál oly gyakran látott gyöngyházalapon. Ezt azonban elsőre nem vennénk észre, mivel a gyöngyházat az adott napszakhoz illő égbolt színébe öltöztették. Nem egy különösebben megerőltető lépés, a végeredmény azonban nagyban hozzájárul ahhoz, hogy egy szokásos háttérrel találjuk szembe magunkat. A leolvasás viszonylag egyszerű. A számlap csúcsán lévő kék pötty alatti értéket kell leolvasni az órák megállapításához, míg a percmutató használata evidens. Azt is látni kell azonban, hogy az óratárcsa az óramutatóhoz hasonlóan folyamatosan mozog, azaz például minden óra félkor nem lesz érték a kék pötty alatt. Egy ugrókomplikációval ezt könnyen megoldhatták volna, kérdés, hogy az árat képesek lettek volna áthárítani a vevőkre. Arról nem is beszélve, hogy az óra szerkezete egy svájci Ronda kvarcszabályozású kaliber. Így olyan részletekre is jut figyelem, mint a korona fejébe ültetett ónixra. Az Aerowatch 1942 „Night & Day” acél mellett aranyozott változatban is kapható.