Egy legenda modern köntösben

Nyilván sokan unják, ha egy órát “legendás” jelzővel illetnek. Túl sokszor használták, egyszerűen elcsépelt már. Ennek pont a valóban legendás modellek látják kárát, mint amilyen a Seiko első búvárórája is. Ennek modern változata a Seiko Prospex SPB051 referenciaszámú modell.

Mielőtt rátérnénk az SPB051-re muszáj egy gyors kitérőt tenni a fent említett időmérőhöz. Ez a 6217-es referenciaszámú óra, amely így valószínűleg keveseknek cseng ismerősen, de ha azt mondjuk, hogy Seiko 62Mas mindjárt más lehet a kép. Amikor a márka 1965-ben bemutatta az órát, nem ők voltak az elsők, akik búvárórával jelentkeztek. Viszont a 62Mas volt akkoriban azon kevés búvárórák egyike, amely automata szerkezetet kapott. Nyilván nem kell mondani, hogy egy búváróránál miért fontos, hogy lehetőleg minél kevesebbszer használják a koronát, és talán azt sem kell megemlíteni, hogy a hatvanas-hetvenes években valóban céleszközök voltak a búvárórák, azaz ez valóban fontos szempont volt. Az órát továbbá néhány olyan tulajdonsággal vértezték fel, amelyekről ma már úgy gondoljuk, hogy minden búvárórának jól jöhetne. Persze csak akkor, ha valaki komolyan gondolja a búvárkodást. Ilyen többek között a harmonika stílusú szíj.

Seiko Prospex Diver SLA017J1 - az egykori 62Mas szinte tökéletes mása
Seiko Prospex Diver SLA017J1 – az egykori 62Mas szinte tökéletes mása

Nem volt tehát váratlan, amikor 2017-ben a Seiko bemutatta a 62Mas külsőre szinte tökéletes mását, a mindössze valamivel nagyobb átmérőjű SLA017-es referenciaszámú órát. Persze az SLA017 nem az egykori, hanem a Prospex név viselését kiérdemlő műszaki elvárásoknak tesz eleget, és prémium szerkezet is kapott, a 8L35-ös kalibert. Ez azonban egy ízig-vérig retró óra. Akiknek már csömörük van ettől a trendtől, ismerkedjenek meg a szintén tavaly bemutatott, formatervezés szempontjából a 62Mas órán nyugvó, de modern megjelenésű Seiko Prospex SPB051 referenciaszámú modellel!

Seiko Prospex SPB051 - már nem egy eszköz, bátran viselhető zakóhoz is / Fotó: Venicz Áron
Seiko Prospex SPB051 – már nem egy eszköz, bátran viselhető zakóhoz is / Fotó: Venicz Áron

Gyorsan fedezzük is fel azt a néhány hasonlóságot! Az egyik legszembeötlőbb természetesen a tok. Értelemszerűen nagyobb, mint az egykori 62Mas, és az SLA017-t is felülmúlja, ám a 42,6 milliméteres átmérőjével mai szemmel átlagosnak tekinthető, arról nem is beszélve, hogy a Prospex órák többsége rendszerint 44 milliméternél kezdődik. Figyelembe véve, hogy újra inkább a kisebb átmérőket keresik, ez egyáltalán nem baj. Szintén ismerősök lehetnek a zömök fülek, és a persze a tok profilja is. Becsapósan laposnak tűnik oldalról az óra, pedig valójában 13,8 milliméter vastag. Ha pedig amúgy is a tok oldalát nézzük, vegyük észre a különböző fényű felületeket! Nem állítjuk, hogy a Grand Seikóknál ismert Zaratsu polírozással van dolgunk, már csak azért sem, mert a Grand Seiko tavaly óta önálló márka, és a Zaratsu polírozást szinte biztosan vitték magukkal, de a megvalósítás nincs olyan messze attól a szinttől.

Seiko Prospex SPB051 - az éleket figyeljék, ne a felületeket / Fotó: Venicz Áron
Seiko Prospex SPB051 – az éleket figyeljék, ne a felületeket / Fotó: Venicz Áron

Szintén a nagy elődöt követték a koronával. Valamivel vastagabb, mint azt egy 42 milliméteres toknál megszoktuk, ami azonban mégsem ront az összképen. Hiányoznak ugyanis a koronavédők. Ennek további előnye, hogy a tok megjelenése így nem tesz túlságosan is robusztus benyomást. Persze lehet azzal érvelni, hogy márpedig egy búvárórának szüksége van koronavédőkre, hiszen ütéseknek fokozottan kitett. Ennek ellenére megkockáztatjuk azt a kijelentést, hogy mivel a korona csavarzáras, és amúgy is méretesebb, így nagy valószínűséggel bírni fogja az igénybevételt.

Seiko Prospex SPB051 - nem kell ide koronavédő/ Fotó: Venicz Áron
Seiko Prospex SPB051 – nem kell ide koronavédő/ Fotó: Venicz Áron

További, jóformán változatlan formában átvett elem a lünetta, ami azt is jelenti, hogy a betétje rozsdamentes acél. Hogy mégse legyen gond a tartóssággal a búvárlünetta felületét, ahogy egyébként a tok egészét és a csatot is a Seiko Dia-Shield eljárásával keményebbé tették. Ez a fajta felületkezelési eljárás nagyjából két és félszer keményebb felületi keménységet eredményez a bevett rozsdamentes acélhoz (316L) képest. Persze ez a lünetta már csak egy irányba forgatható, nem úgy, mint az egykori 62Mas modellé. Feltehetőleg sokan csak kedvtelésből is tekergetik majd, ugyanis rendkívül finom a járása, mondhatni élvezet használni. A zafírüveg kialakítása már inkább csak múltidézőnek nevezhető. A lünetta szélétől indulna nem domborúan emelkedik a számlap fölé, hanem lépcsőben, ezzel is hangsúlyozva modernségét. Más kérdés, hogy ebben a kis “lépcsőfokban” idővel összegyűlik a kosz, de ezt ultrahangos mosással egyszerűen orvosolni lehet.

Ezzel gyakorlatilag ki is futottunk a hasonlóságokból. A számlap jóformán csak a színében egyezik, illetve az indexek abban, hogy keretet kaptak és ugyanolyan színű lumineszcens festéket. Egészen látványos, hogy mennyire képes megváltoztatni az indexek formája a számlap hangulatát. Négyszögeket itt csak a főbb helyeken találunk, a többire trapéz jutott, ami elveszi az óra eszköz jellegét, és helyette kifinomultabb fellépést kölcsönöz neki. Ugyanez mondható el a mutatókról is. Egyszerű bot stílusúak helyett karddal és szerethető, dundi nyíllal (stilizált broad arrow) van dolgunk, amelyeket egyébként a legutóbbi Marinemaster modellnél is láthattunk. Legjobban talán a másodpercmutató fog tetszeni. Mivel búváróráról beszélünk, ezért a másodpercmutatónak is lumineszcensnek kell lennie (így lehet rossz látási viszonyok között is meggyőződni arról, hogy az óra jár). Ezt az óraiparban rendszerint úgy oldják meg, hogy a mutató fejének közelébe egy kis lumineszcens pöttyöt helyeznek. A Seiko sokszor ugyanarra a problémára más választ szeret adni. Ahogy a kedvelt SKX és Turtle Seikókon, úgy itt is a másodpercmutató másik végén találjuk azt a bizonyos pöttyöt – ahogy egyébként a már említett Marinemasteren is.

Seiko Prospex SPB051 - a lumineszcens festékkel nem takarékoskodtak / Fotó: Venicz Áron
Seiko Prospex SPB051 – a lumineszcens festékkel nem takarékoskodtak / Fotó: Venicz Áron

Értelemszerűen a szerkezet is modern. A Seiko Prospex SPB051-be a 2006-ban bemutatkozott, és azóta megbízhatóságáról rendszeresen tanúbizonyságot adó 6R15-ös automata kaliber került. Ennek rugóházában még a Seiko saját Spron 510-es ötvözetéből készült rugót találjuk, így a járástartalék „csak” 50 óra, ami azért néhány órával meghaladja a piacon hasonló kategóriában lévő szerkezetek járástartalékát. Az újabb ötvözetet, a Spron 610-t egyelőre a Grand Seikóknak tartják fent. Igaz, az 50 órát kisebb, 21600-as féllengés/óra értékkel éri el a manapság bevett 28800 helyett. Ami a pontosságot illeti, hogy a hivatalos sáv -15/+25 másodperc naponta. Köztudott, hogy a Seiko szereti „alábecsülni” szerkezeteinek pontosságát, tesztalanyunk a vibrográfon ennél lényegesen jobban teljesített.


Seiko Prospex SPB051 – meglepően jól ül a csuklón, nem bántja a kéztőcsontot sem / Video: Venicz Áron

Végezetül már csak a viselés maradt. Mivel a tok mérete kicsivel haladja csak meg a 42 millimétert, ezért gyakorlatilag csak az extrém vékony illetve vastag csuklóval rendelkező személyeknél lehet gond. Nagyon sokat számít, hogy a tok a hátlap felé haladva erősen szűkül, így azoknak sem zavarja a kéztőcsontját, akinek az átlagosnál kisebb a csuklója. A csat kidolgozásánál szép részletekbe futhatunk bele. A háromsoros csat felületeinek zöme szálcsiszolt, míg az élek polírozottak. A középső sor elemei enyhén kiemelkednek a síkból, mélységet adva ezzel a csatnak. Érdemes kézbe fogni, és saját kezűleg meggyőződni arról, hogy mennyire merev a csat, szinte nincs is oldalirányú játéka, miközben még is gond nélkül öleli körbe csuklónkat. A kritikus rész általában a zár szokott lenni, és a Seiko valamivel később kezdett lemondani a lemezből készül zárakról. Jó hírünk van, itt már jóval kevesebb nyoma a lemezeknek, és amik vannak, azok is már elfogadhatóak. Egyetlen egy helyen látni még egy olyan lemezből hajlított elemet, ami lehetne javítani, ám az a zárban van, kívülről nem látszik. Természetesen tokhoz hasonlóan a csat és a zár is megkapta a Dia-Shield felület kezelést.

Seiko Prospex SPB051 - végre egy rendes zár a márkától / Fotó: Venicz Áron
Seiko Prospex SPB051 – végre egy rendes zár a márkától / Fotó: Venicz Áron

A Prospex kollekció tagjaként az SPB051 ára nem vethető össze a népszerű, belépőkategóriás Seiko órákéval. Ezért a konkrét modellért jelenleg szűk 350000 forintot kérnek, ami egyébként még mindig jóval kevesebb, mint a bevezetőben említett SLA017 (62Mas újbóli kiadása), amit tavaly jóval egymillió fölött kínáltak. Szerencsére azért vannak alternatívák is. A testvérmodellek a kék SPB053, és az idén februárban bemutatott SPB071, amelyek mindössze két dologban különböznek: számlapjuk és a lünettájuk színében, illetve a fémcsat helyett szilikonszíj jár hozzá, és így máris barátibb 285000 forintot kell csak leszurkolni. Az SPB071 mellesleg egy “Special Edition”, amelyet a PADI-nak (Hivatásos Búvároktatók Szövetsége) szenteltek, emiatt a számlap hullámmintázatot is kapott, illetve a hátlapja is különbözik. Ahogy az a Special Editionneknél szokás, az óra csak egy adott ideig lesz gyártásban. Szintén idei a negyedik változat is, az SPB081, zöld számlappal. Ez már egy limitált modell, 2018 darab kerül belőle a piacra. Mivel ez is fémcsatot kapott, ára megegyezik az SPB053-mal.

www.seikoboutique.hu

[ape-gallery 2667]