Csontvázasítva

A Roamer Competence Skeleton III egy újabb példa arra, hogy nem kell eladni a vesénket azért, hogy szert tegyünk egy csontvázasított karórára.

Pusztán műszaki szempontból a csontvázasítást az óraipar nem tekinti komplikációnak. Persze egy csontvázasított óránál tagadhatatlanul az esztétikai szempontok dominálnak, de azért azt sem árt tudni, hogy mennyit is vehetünk el egy adott alkatrészből úgy, hogy az még képes legyen ellátni feladatát. A csontvázasítás sokáig egyet jelentett a vésések segítségével való cirádás díszítéssel. Változás a korai 2010-es években következett be, miután egyre több indusztriális jellegű csontvázasított szerkezettel szerelt óra jelent meg. A trend természetesen felülről indult, elég csak a Cartier akkori óráit emlegetni.

A cirádás díszítések elhagyása egyben a konzervatív külsőtől való szabadulást is lehetővé tették, de megkönnyítették másoknak is csontvázasított modellek piacra dobását. Nem is kellett sokáig várni, hogy ne csak a felső szegmensben láthassunk ilyen időmérőket. Természetesen ebben az esetben már nem kifejezetten a csontvázasítást szem előtt tartva, frissen tervezett szerkezetekkel dolgoztak, hanem elterjedt kaliberek csontvázasított változataival. Ilyet találunk jelen időmérőnkben is.

Roamer Competence Skeleton III - kék nélkül nincs új modell
Roamer Competence Skeleton III – kék nélkül nincs új modell

Kompetens

A Competence Skeleton III neve első hallásra meglehetősen sokat gondol magáról. Persze ha tudjuk, hogy miért is tartja magát kompetensnek, mindjárt másképp fest a kép. A kollekció neve a 2014-ben bekövetkezett vezetőváltásnak tudható be. Az új névvel jelezni akarták, hogy szakítanak a korábbi évek gyakorlatával és újra értéket akarnak teremteni, nem csak tárgyakat gyártani. Hogy ez mennyire sikerült, abból legyen elég csak annyi, hogy van olyan Richemont-márka, amely nálunk gyártatja egyes modelljeinek tokjait.


Roamer Competence Skeleton III – átlagos (kb. 17 cm) csuklón

Nem véletlen ugyanis, hogy a magasabbra pozicionált márkák egyre összetettebb tokformákkal jelentkeznek. Valahogy meg kell magukat különböztetni, hiszen már a jóval kedvezőbben árazott márkák is hozzák azt a minőséget, amit korábban ők tudtak. A 43 milliméteres tok ennek megfelelően gondosan kidolgozott, iparági szokás szerint az élek polírozottak míg a felületek szálcsiszoltak. Kivétel ez alól az aranyozott lünetta, amely teljes egészében polírozott. Szintén pluszpont a tok oldalának kialakítása. Ez rendszerint függőleges szokott lenni, a Roamernél azonban egy hordó falára emlékeztet. Apró részlet, de pont ez az, ami segít kitűnni az mezőnyből.

Roamer Competence Skeleton III - nem a szokásos oldalfal
Roamer Competence Skeleton III – nem a szokásos oldalfal

Világít

Ugyanez igaz a számlapra is. Csontvázasított óra esetében erről nyilván csak átvitt értelemben beszélhetünk, a számlap szélére azért jutott egy kevéske felület. Külön díszítést nem kapott, pusztán kékre színezték, ám ide támaszkodhatnak a szerkezet fölé benyúló szerelt indexek. Valójában azonban nem is ez, hanem sokkal inkább lumineszcens képességük emelendő ki. Alig-alig találni ugyanis olyan csontvázasított órát, amely sötétben is leolvasható.

Roamer Competence Skeleton III - csontvázasított óra leolvasható sötétben?
Roamer Competence Skeleton III – csontvázasított óra leolvasható sötétben?

Csontvázasított órák esetében a leolvashatóság az indusztriális formanyelv megjelenéséig kevésbé volt fontos szempont. Valójában most is inkább másodrangú, de pont a cirádás díszítések hiánya sokat javított ezen. A sötétben való leolvashatóság egyben jelzésértékű is: ezt az órát napi viseletre, nem pedig csupán alkalmira szánják.. Erre erősít rá a szerkezet is. A SwissTech S10-SK6-011-es kaliber egy egyelőre meglehetősen ismeretlen szereplő terméke. Járástartaléka 45 óra és természetesen automata felhúzású, míg a csontvázasított szerkezetek hagyományosan kéziek. A szerkezetet értelemszerűen Svájcban készítik, e nélkül ugyanis aligha szerepelhetne a számlapon a “Swiss made” felirat. A SwissTech felépítéséhez távol-keleti, Hong Kong-i tőkét is igénybe vettek. Lehet ezen problémázni, de amíg csak a pénzt adják onnan, a tudás és minőség pedig svájci, különösebben nem kell aggódni. Tény, hogy a távol-keleti tőke megjelent a Svájci óraiparban is. Vannak, akik jól csinálják (pl. Citizen-csoport, tehát Arnold&Son, Frédérique Constant, Alpina, La Joux Perret) és olyanok is, akiknek még van mit tanulniuk (Citychamp tulajdonolta Eterna). Maga a Roamer pedig továbbra is svájci kézben van, ráadásul független vállalkozás.

Roamer Competence Skeleton III - a rotort is áttörték
Roamer Competence Skeleton III – a rotort is áttörték

Lehet, hogy ez egyben sikerük titka is. Az éves termelés lassan közelíti a kétszázezret, ami kiváló teljesítmény egy független vállalkozástól. Mindemellett továbbra is elérhetően árazottak az órák, sok más svájci márkához képest nem kezdtek el árakat emelni. Igaz ez erre a modellre is, amelynek ára változattól függően kétszáz- és kétszáznegyvenezer forint között fekszik.

www.itstimeshop.hu