Citizen Skyhawk A-T

Repüléshez köthető órák közül igazán nagy népszerűségnek örvendenek az úgynevezett Flieger stílusúak. Talán már egy kicsit túl sok is van belőlük. Velük szemben állnak többek között a Citizen Skyhawk A-T modelljei, amelyek információk tömegével látják el a stílust kedvelőit.

Tény, hogy ezt a stílust valóban kedvelni kell ahhoz, hogy valaki örömét lelje az aktuális Skyhawk A-T órákban, ugyanis alapvetően szembe megy az óraipar alapvető formatervezési követelményeinek egyikével, a leolvashatósággal. Ugyanakkor nem kell kapitánynak lenni ahhoz, hogy valaki tisztában legyen azzal, mennyi műszer is van egy pilótafülkében. Még akkor is igaz ez, ha modernek vagyunk és üvegcockpitot képzelünk el éppen. Ezt a világot igyekszik a Skyhawk A-T is elhozni számunkra. A feladvány persze összehasonlíthatatlanul nehezebb: mindezt egy számlapnyi felületen kell megoldani, nem pedig egy fülkében. Ebből nyilván következik, hogy igyekeztek nagy tokot is készíteni, amely változattól függően 48 mm, illetve 47 mm is lehet.

Citizen Skyhawk A-T JY8051-08E - kicsit kedvezőbben kapható kaucsukszíjjal
Citizen Skyhawk A-T JY8051-08E – kicsit kedvezőbben kapható kaucsukszíjjal

Megijedni talán csak első hallásra fogunk, az óra a meglehetősen széles lünettának és a telepakolt számlapnak köszönhető nem hat annyira nagynak, mint az a számok sugallják. Sőt, a viszonylag rövid füleknek köszönhetően a viseléssel sincs gond. Erre külön is figyelni kellett, elvégre a Citizen Ázsiában is szeretné eladni termékeit, ahol mégiscsak kisebb csuklómérettel rendelkeznek a vásárlók. Húzni sem fogja az óra csuklónkat, hiszen anyaga titán, amit a Citizen saját felületkeményítési eljárásának köszönhetően SuperTitaniumnak nevez. Fontos szempont ez, ha az óra megjelenésére háklisak vagyunk, ugyanis a SuperTitaniumnak köszönhetően a tok felülete közel négyszer keményebb az óraiparban egyébként használatos titánnál (1200 Vickers szemben a 349 Vickersszel). Különösen jól jön ez a csatnál, és annak zárjánál, amely kimondottan könnyen tud karcolódni – jelen esetben azért annyira mégsem.

Kötelékben a két bemutatócsapat órája - Citizen Skyhawk A-T JY8058-50L (Blue Angels) és JY8059-57E (Red Arrows)
Kötelékben a két bemutatócsapat órája – Citizen Skyhawk A-T JY8058-50L (Blue Angels) és JY8059-57E (Red Arrows)

Ami a funkciókat illeti, úgy mindenkinek ajánlatos közelebbről megismerkednie az óra leírásával, hogy ne csak az egyszerűbbeket, mint a részidős mérésére alkalmas századmásodperces kronográfot, az ébresztést vagy a világórát használjuk, hanem például a logarlécé átvedlett lünettát is. (Gratulálunk annak, aki még nincs közel a 60-hoz, és tudja mi az a logarléc.) Ha igazán közel érzi magához a repülés világát a brit légierő Red Arrows, vagy az amerikai haditengerészt Blue Angels bemutatócsapatának szentelt változatot is választhatja. Külön öröm, hogy ezek az órák is szinte ugyanannyiba, azaz 210-220 ezer forintba kerülnek, mint a “mezeiek”.