Ahogy tudjuk, a kronográf a versenyzésnek, egész pontosan a lóversenyzésnek köszönhette születését, széles tömegek között elterjedni azonban igazán csak a motorsport megjelenésével és térhódításával kezdett. A kronográf összegzői mellett a legtöbb, motorsporthoz köthető karóra jellegzetessége a tachiméterskála, amely eleinte a számlapon, általában középen helyezkedett el. Erre azért volt szükség, hogy a skála vonalát csigavonalban vihessék végig, így téve lehetővé a 60 km/h-nál lassabban közlekedő járművek sebességének mérését. Nem ritkán háromszor is körbefutott, és ezzel egészen 20 km/h átlagsebességig használható volt. Ma már ezt a megoldást csak kivételes, hommage vagy múltidéző modelleken használják, a tachiméterskálával korunkban a lünettán, illetve a számlap peremén találkozhatunk.
Milyen széles is az a kör, ahol előfordulnak ilyen témájú karórákkal? Túlzás nélkül a lehető legszélesebb. Legyen szó egy bizonyos típusról, vagy egy adott autómárkáról, korszakról vagy eseményről, szinte mindegyikhez legalább egy óramodellt lehet társítani.

Blancpain Super Trofeo

A fentiekre kiváló példa a legkorábban alapított és ma is működő Blancpain, amely feltámasztását követően kifejezetten a hagyományos svájci óraipari értékek megőrzésére és művelésére törekedett. Így aligha gondolhatott volna bárki is arra, hogy pont az a márka, ahol a sportvonalat a Fifty Fathoms búvárórák képviselik, fog jelentkezni egy csúcstechnológia ihlette, motorsport témájú karórával. Az alkalmat a Blancpainnek és Olaszország második legismertebb szupersportkocsi gyártójának, a Lamborghininek együttműködése adta. Jóval többről van szó azonban, mint egymás nevének promóciós célokból való felhasználásáról: a Lamborghini a Blancpain-nel közösen szervezi a 30 Lamborghini Gallardo LP560-4 részvételével kezdetben évi hat futamból álló Super Trofeo versenysorozatot.
Érthető tehát, hogy a Blancpainnek nemcsak az alkalma volt adott egy megjelenésében illő óra elkészítéséhez, hanem egyenesen elengedhetetlen kötelessége is. Nyilván a márkát jellemző nemesfémek, konzervatív vonalak és felületek itt nem jöhettek szóba. A tok vonalainak ezenkívül illett volna legalább távolról emlékeztetni a Gallardóra, így nem volt mit tenni, újat kellett tervezni. Mivel fekete órát szerettek volna, így érthető módon csak acélra vagy titánra, esetleg kerámiára eshetett volna a választás. Végül acél mellett döntöttek, a feketítéshez pedig a felső szegmensben egyre inkább elterjedő, de továbbra is ritkaságszámba menő DLC-bevonat használatára szánták rá magukat. Az amorf kristályszerkezetű gyémántszerű szénbevonatot előszeretettel alkalmazzák a high-tech gépkocsigyártásban is, de a felületkezelési eljárás előnyeit az óraiparban is jól kamatoztathatóak. Ez pedig elsősorban a magas felületi keménység, ami karcolásoktól óvja a tokot.
A számlap is tartalmaz néhány formatervezői érdekességet. Itt elsősorban az erősen aszimmetrikus elrendezés ötlik szemünkbe. A hatalmas 9-es és 12-es számjegyek elég erősen elbillentik az egyébként viszonylag mérsékelt, 43,5 milliméter átmérőjű óra vizuális egyensúlyát, amely a fekete szín miatt ráadásul kisebbnek is tűnik. Ennek kiküszöbölésére szolgálnak a különböző átmérőjű segédszámlapok.
A Blancpain Super Trofeóhoz új szerkezetet ugyan nem fejlesztettek, ez még a Blancpaintől is túlzó elvárás lenne, így a márka saját F185 automata fly-back kronográfkaliberét építette be. Ezt azonban egy újfajta galvanizálási eljárással (NAC) tették sötétszürkévé, így hozva létre a hasonlóságot az óra és a Gallardo LP560-4 motorja között.
Hogy nem csak hirtelen fellángolás a Blancpain és a Lamborghini együttműködése, jól példázza, hogy a versenynaptár jövőre, sőt 2013-ra is adott már, és az eddigi történelmi jelentőségű európai pályák után már ázsiaiakon is összeméri képességeiket a 30 Lamborghini sofőrje.

Frédérique Constant

Nem feltétlenül kell nagy múlttal rendelkeznie egy óramárkának ahhoz, hogy meglássa az oldtimerekben rejlő értékeket, élményeket. Az alig több mint húszéves, fiatal svájci márka persze eleve a klasszikus megjelenéshez ragaszkodik, ezeket az értékeket tartja szem előtt. Így viszonylag gyorsan kialakult az együttműködés a különböző Austin Healey-klubok között, és a Frédérique Constant egyhamar az ilyen klubok rendezvényeinek hivatalos időmérőjévé is vált. Természetesen nem is kellett sokat várni, amíg az időközben óráit már Genfben, saját épületében, a Rolex, a Piaget és a Patek Philippe szomszédságában előállító Frédérique Constant jelentkezett a klasszikusan sportos Healey-modellekkel. Az itt végzett munka elismeréseként egyre több oldtimeresemény hivatalos időmérőjének címét nyerhette el, többek között a 2000 Kilometer durch Deutschland, illetve a Peking to Paris kalandraliét is. Ez utóbbi nyilván marketingszempontból sem utolsó húzás, hiszen lefedi a márka két legfontosabb piacát. A legnagyobb kontinenst átszelő, oldtimerek által leküzdendő
14 500 kilométeres táv, amelynek nagy részét nem éppen autópálya-minőségű utakon kell megtenni, számtalan élmény forrása lehet, így egyszerűen elképzelhetetlen, hogy pont e kapcsán ne készüljön egy óra, vagy akár három is. A Vintage Racing Collection modelljeinek azonban nem ez az egyetlen vonzó tulajdonságuk: a számlap alatt ugyanis az FC–396 kaliber vezényli a mutatók mozgását. Ezeket a számlapon színükkel szigorúan a szimmetria jegyében különítették el, így a funkcionalitáson kisebb csorba esett, de alapvetően nem befolyásolja a leolvashatóságot. Ez a viszonylag nagy méretű segédszámlapoknak is köszönhető, amelyeknek a 43 milliméter átmérőjű tok kellő helyet biztosít, illetve a számlapnak majd’ háromnegyedét is elfoglalják. A három változat kizárólag a számlap megjelenésében különbözik, és bár voltaképpen mindegyik klasszikus, mégis egymástól világosan elkülönülő irányzatot képesek képviselni. Mivel a következő futamot csak 2013-ban rendezik, így az egyenként 1888 példányban készülő változatok addigra feltehetőleg el fognak fogyni.

Chopard Mille Miglia

A gépkocsik világába azonban nem feltétlenül egyetlen autón vagy márkán keresztül lehet eljutni. Minden évben rengeteg esemény nyújt kiváló alkalmat arra, hogy egy óramárka megmutassa magát. Ilyenek többek között az oldtimerversenyek, amelyeket a nagy hagyományokkal rendelkező manufaktúrák ugyanúgy felfedeztek maguknak, mint a viszonylag fiatalnak tekinthető nevek. Ezenkívül vannak még azon kevesek, akik már évtizedek óta az oldtimerek között mozognak, és nevük jóformán egybeforrt velük. Ilyen a Chopard is, amely 1988 óta rendszeres támogatója az 1977-ben feltámasztott egykori legendás autóversenynek, a Mille Migliának. Ellentétben az évszázad elejétől egészen a derekáig megrendezett versennyel, amelyen a kor legújabb műszaki újításait felvonultató gépkocsik vettek részt, az újjáindítotton már csak oldtimerek szerepelnek, így az esemény neve is kiegészült, és hivatalosan Mille Miglia Storicának hangzik.
Ez azonban nem tántorította el a Chopard-t attól, hogy órakollekciójához az eredeti Mille Miglia adja az ihletet, és az óraiparban megszokott szponzorálási tevékenységének részeseként évről évre egy-egy új modellel áll elő, és a különböző komplikációkkal együtt a Chopard sportóra-kollekciójának hadát adja.
Az idei darab a Mille Miglia GT XL Chrono Rosso Corsa, ami első pillantásra számlapjának kicsattanó piros színével hívja fel magára a figyelmet. A piros hangsúlyok szinte minden számlapnak lendületet adnak, a választást itt azonban teljesen más indokolta, amire az óra neve is utal. Az autóversenyzés hőskorától egészen 1970-ig az egyes országokat színekkel jelölték, Olaszországé pedig a Rosso Corsa, azaz a (verseny) vörös. A színétől eltekintve az óra hozza mindazokat a vonásokat, amelyeket egy motorsport ihlette darabtól el lehet várni, sőt. Mindenféleképpen kiemelendő a 44 milliméteres tok. Nyilván a méret nem okoz meglepetést, ahogy az sem, hogy a kényelmes viselet jegyében titánból készült. Mindjárt más azonban a helyzet, ha megnézzük a felületeket. Ezek ugyanis polírozottak, a titán azonban természeténél fogva inkább tompa matt szeret lenni. Ugyan nem a Chopard az első, amely csillogásra tudta bírni ezt az anyagot, de egyelőre még meglehetősen ritkának számít. A zafírüveggel is hasonlóan részletes munkát végeztek: nemcsak nagyító került a dátum fölé, megkönnyítve ezzel a leolvasást, hanem az üveg belső felületére két nagy számjegyet is felvittek, amelyek így a számlap fölött lebegni látszanak. Ez a megoldás két szempontból is sikerült formatervezési vonása az órának: egyrészt megőrzi a Chopard órák számlapjaira jellemző jól áttekinthető kialakítását, másrészt a rajtszámokra emlékeztető számok világossá teszik a modell hovatartozását. A szerkezet az óraipar bevált kronográfszerkezete, az ETA 7750, amelyet a Chopard egyedi díszítéssel látott el és kronométertanúsítványt is kapott. Ahogy az sejthető, ez a Mille Miglia GT XL Chrono Rosso Corsa is csak korlátozott példányszámban, 1000 darabban készül.

Certina DS Podium

Ahogy a nyitó sorokban már említettük, a motorsport szellemisége az óraipar egészét áthatja, így az órák és az autók nemcsak a prémium és a felső kategóriában találkoznak, hanem a belépőszinten is aktívan jelen vannak. Az ebben rejlő lehetőségeket ugyanis itt is felismerték. A Certina esetében az 1959-ben kidolgozott DS-rendszerre (Doppelte Sicherheit / Double Security) alapozva ezt például sikeresen aknázzák ki. Együttműködésük elsősorban a Formula–1-re összpontosít, elvégre 2005 óta támogatják a Sauber versenyistállót, de a motorsport egyéb területein, főleg a motorkerékpár-versenyeken is jelen vannak.
Idén a 2004-ben bevezetett DS Podium-kollekció megújításával igyekeznek elnyerni a motorsport iránt rajongó urak, de a hölgyek kegyeit is. A komplikáció pedig természetesen a kronográf, hiszen enélkül aligha vehetnénk hasznát minden motorsporttémájú óra kötelező elemének, a tachiméterskálának. A belépőszintre pozicionált órák esetében sokáig nem volt magától értetődő a tok felületeinek eltérő kezelése. Mára a vásárlói igények már itt is elvárják az ilyen részletekbe menő kidolgozottságot, aminek a DS Podium Chronograph eleget is tesz. A sportórák esetében a napjainkban már klasszikusnak számító 40 milliméter átmérőjű rozsdamentes acéltokon ennek megfelelően selyemfényű és polírozott felületek találkoznak, így már a tok is arról árulkodik, hogy inkább egy elegánsabb darabhoz lesz szerencsénk, mintsem egy sportoshoz. Ha tekintetünket a számlapra vezetjük, erről egyértelműen meg is győződhetünk. Az előző modellhez képest sokkal kevesebb indexet, illetve számokat találunk, főleg a segédszámlapokon, amely így sokkal harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb, klasszikusabb megjelenést kölcsönöz az órának. Mindemellett a sötét számlapos változatnál a piros mutatók mégiscsak egy kis lendületet visznek az összképbe. Ehhez fogható elem híján a világos számlapos modell elegánsabbnak hat, bár a kronográf mutatóit itt is színben elkülönítették. Ahogy az a két órában lévő összegzőn látható, a kronográf tizedmásodperceket is képes mérni, így a Certinából kiindulva csakis az ETA G10.211 kvarc kalibere jöhet szóba. Mechanikus társaihoz képes nyilván pontosabb, de nem csak ebből a szemszögből múlja felül azokat: az egyszerű összeadó funkción túl részidők mérésére is képes. A hölgyek ugyanezeket a funkciókat kapják, csak kisebb méretbe csomagolva és gyémántokkal kiegészítve.

Jaeger-LeCoultre AMVOX

Majdnem két évszázados teljesítménye és igen gazdag múltja miatt az óraipar egyik ékkövének tartott Jaeger-LeCoultre-t is megütötte a sebesség szele, és nem tudta kihagyni az első világégést követően fellendülő gépkocsigyártásban rejlő lehetőségeket.
A szerkezetek készítése során megszerzett mikromechanikai ismereteket kamatoztatva a kor luxusgépkocsijaiba a márka saját fejlesztésű sebességmérőóráit építették be. Az autómárkákat sikerült olyan jól kiválasztani, hogy az akkori versenyek nyertes autóinak 95%-ban a Jaeger-LeCoultre sebességmérői szerepeltek.
A növekvő kereslet kiszolgálása érdekében Londonban külön gyárat alapítottak, ezzel pedig a véget ért az óramanufaktúra kitérője.
Az ezredforduló utáni években fordult újra a Jaeger-LeCoultre figyelme a gépkocsik felé, ezúttal azonban más módon közelítettek. Az Aston Martinnal együttműködve nyitottak újra az autók irányába. Ahogy az a Jaeger-LeCoultre-nél lenni szokott, ennek az együttműködésnek is volt előélete, így az Aston Martin is egyike volt azon autómárkáknak, amelyekbe Le Sentier-ből érkeztek a sebességmérők. A co-brandingen alapuló közös munka keretében egy külön kollekciót vezettek be, az AMVOX-ot.
A névben az első két betű az újra brit tulajdonban lévő luxusautó-márkára utal, míg a latin vox a Jaeger-LeCoultre ébresztőkomplikációval szerelt Memovox-modelljeire emlékeztet. A választás persze most sem volt véletlen, hiszen a 2005-ben a világ első ébresztős automata búvárórája, a búvár Memovox, ismertebb nevén a Polaris ünnepelte 40. évfordulóját, és szintén 40 évvel ezelőtt debütált az Aston Martin DB5, amely a James Bond-filmeknek köszönhetően az egyik legismertebb modell.
A gyümölcsöző együttműködés során immár négy AMVOX-modell született, amelyek közül az AMVOX 5 a legújabb. Ha esetleg azon tűnődnék, hogy az AMVOX 1, 2 és 3 után miért az 5 következik, úgy jusson eszünkbe, hogy minden luxusmárkához hasonlóan a Jaeger-LeCoultre sem hagyhatja figyelmen kívül Ázsiát, ahol a legtöbb kultúrában a 4 a halál számjegye. Az 5-ös az előző két modellhez képest most újra a hagyományosabb komplikációkra összpontosít, így egy kronográfot és világórát építettek egybe. A számlap megjelenésében sok szemszögből emlékeztet a 2-re a központban áttört részeivel. A tok a 44 milliméteres átmérőjével is a kollekció tipikus mérete, anyaga pedig kerámia, aláhúzva ezzel a csúcstechnológiás vonulatot. Egyedül a tömör hátlapnál találkozhatunk titánnal vagy arannyal. A 752-es kaliberrel szerelt AMVOX5 valamivel nagyobb példányszámban készül, mint a Blancpain Super Trofeo, de a 300 (kerámia-titán), illetve 200 (kerámia-arany) darab miatt még kellően exkluzívnak tekinthető.

Longines GrandeVitesse

Óráival inkább a konzervatív vonalat képviselő Longines sem tudott elbújni a XX. században kibontakozó sebességőrület hatása elöl. Ők azonban nem köteleződtek el egyetlen ágazat mellett sem, így a lóversenyektől az autóversenyeken át egészen a repülésig szinte mindenből kivették a részüket. Ezen a gyakorlaton máig nem változtattak, így egy olyan kollekcióval kellett előállni, ami a lehető legszélesebb körben lefedi az egymástól távol álló területeket. Ezt a feladatot a Sport kollekción belül a GrandeVitesse-re szabták. Ahogy látható, az eddig ismertetett órákhoz képest a GrandeVitesse Chronograph 24h is inkább a kifinomultabb vonalat képviseli, stílusában leginkább a Certinához fogható, bár kidolgozottság területén világosan felülmúlja csoporttársát.
Nem egy olyan vonást fedezhetünk fel azonban, ami határozottan sportosnak nevezhető. Kezdetnek rögtön itt van a tok. Ennek átmérője 43 milliméter, ami egy konzervatív órához képest nagynak tekinthető. Ennél azonban sokkal feltűnőbb a zömében szálcsiszolt tok és fülek oldalán végigfutó polírozott sáv, amely éppen a tok leglendületesebb vonalát emeli ki. Továbbhaladva a recézett oldalú lünettához, az alapkövetelménynek számító tachiméterskálán is némi különlegességet találunk. Ez pedig nem más, mint a márkának repüléshez is fűződő viszonya. Feltüntették ugyanis a hangsebesség mérésére használatos Mach-számot. Ennek persze aligha lehet hasznát venni, ugyanakkor ötletként díjazandó. Bár napjainkra már a többség leszokott róla, de még néhány évvel ezelőtt is nem ritkán lehetett 1000 km/h terjedő skálázást látni, aminek ugyanúgy nincs funkciója. Ezért mostanság inkább vagy 50 km/h-tól indul a skála, vagy valamilyen felirat szerepel a túl magas értékek helyén. A Longines azonban ügyesen utal így egy alapvetően inkább motorsporthoz köthető modellen történelmének egyik meghatározó alakjára, a repülés egyik úttörőjére, Charles A. Lindbergh-re.
A számlapon – egész pontosan a percösszegzőn – rajtszámra emlékeztet a nagy tizenkettes, de egy finom részletet is észrevehetünk itt: alaposabban szemügyre véve fel fog tűnni, hogy a percösszegző indexeit nem felfestették, hanem a peremen végigfutó piros (vagy barna) gyűrű anyagába vágták bele. Egy további különlegessége az órának, hogy 24 órás mutatóval is rendelkezik, olyan funkciót kínálva ezzel, amely motorsportihletésű óráknál ritkaságszámba megy. Ha netán valakinek a fekete számlapos változat túlságosan is sportosnak tűnne, dönthet a szolidabb barna mellett is.

Seiko Sportura

Ázsia vezető ipari hatalmánál a XX. század elején mind a gépgyártás, mind az óragyártás adott volt, a gépkocsik esetében azonban hiányzott a megfelelő infrastruktúra és a fizetőképes kereslet is. Ezenkívül már az 1920-as években megindult a hadsereg tehergépkocsikkal való felszerelése, így a motorsport kialakulásához nyilván szükséges személygépkocsi-piac szinte nem létezett. Talán ennek is tudható be, hogy a Seiko első, kifejezetten motorsportihletésű kollekcióját, a Sporturát csak az ezredfordulón mutatta be. Persze a kínálatban azelőtt is szerepeltek sportos modellek, de azok általános jellegűek voltak. Az elmúlt 11 év alatt a Sportura nemcsak hogy igazolta létjogosultságát, hanem bőven beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A sikeren felbuzdulva egymás után jelentkeztek a különböző komplikációkkal, így a 2010-es termékfrissítés előtt a kollekcióban szerepelt öröknaptáras, retrográdkronográf, ébresztőfunkció, illetve századmásodperc-pontosságú modell is. Arra sem kellett sokat várni, hogy a kollekcióban megjelenjenek a Kinetic-rendszerű (automata felhúzással ellátott kvarc) szerkezetek. Ebből természetesen kitűnik, hogy ezeket a modelleket mind kvarcszerkezettel szerelték. Az első automata szerkezetű kronográfra egészen a tavalyi bázeli vásárig kellett várni.
A modellfrissítés keretében a Sporturára jellemző vonásokat mind megtartották, így a párna alakú tok négy sarkában lévő csavar nem tűnt el, fejüket azonban áttervezték. A tok többi vonása nem változott, így az továbbra is a hetvenes évek formavilágában gyökeredzik, de ennek ellenére egyáltalán nem tűnik idejét múltnak. A számlapról szinte sugárzik az erő. Ilyen például az indexek által szabdalt, dátumtárcsa fölött áttört felületek, amelyeket elnézve nehéz nem egy könnyűfém felni mögött lévő féktárcsára asszociálni. A leolvashatósággal sincsen gond, elvégre a 44 milliméter átmérőjű tokban elegendő a hely, az összegzőket pedig külön gyűrűvel is elkülönítették a három órában lévő kismásodperctől. Az automata Sportura „motorja” a Seiko 8R28 függőleges kapcsolású, oszlopkerekes kronográfszerkezete. Ebből sejthető, hogy ez bizony nem egy olcsó darab, és talán ezért is korlátozták ezerre a példányszámot.
A néhány modell, amelyet magazinunk hasábján bemutattunk, csak egy igen kicsiny ízelítő a motorsporttémájú órák világából, a teljesség igényével feldolgozni szinte lehetetlen vállalkozás. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az elkövetkező számokban ne folytassuk utunkat.

RI