Patek Philippe

Újabb érdekességek

2007. február 1.

A Patek Philipperől bármikor lehetne írni, mindig található valami újdonság, érdekesség a cég háza táján. A gazdag kollekció bár folyamatosan változik, rajta keresztül mégis sikerül megőrizni a márkáról kialakult makulátlan képet.

A cégben ? 1839-es alapítása óta ? több generáció munkálkodott a genfi óragyártási hagyományok továbbvitelén, tökéletesítésén. Munkájuk gyümölcseként az egész világ elismerését kapják a mai örökösök, akik maguk is sokat hozzátesznek a márka jó hírének öregbítéséhez. A független cég az alkotó kreativitás teljes szabadságát biztosítja megfelelő tehetségű mesterei számára. A mintegy ezer alkalmazott közül kétszázhúsz a magasan képzett órásmester, az ő kezük munkája nyomán évente körülbelül 38 000 óra készül a manufaktúrában. A Patek Philippe hivatalos megfogalmazása szerint ezek a világ legfinomabb időmérői, és bizony sok energiát akkor sem érdemes vitára pazarolni, ha valaki nem akar ezzel egyetérteni. A technikai tökéletesedés útján járva hetven szabadalom született házon belül. A cég klasszikusan elegáns óráinak egyedi élettörténete valóban generációkat kapcsol össze. Emberieket is, persze, de a ma legújabb generációs technológiáit is összeköti a hagyományos órásmesterség régről öröklődő tudásával.
A világ hetven országában több mint hatszáz üzletben találkozhatunk a Patek Philippe kollekciójával. Jellegzetes darab valamennyi.
A cég szimbóluma a Calatrava-kereszt egyben névadója is az egyik gyártmánycsaládnak. Első, 1932-es megjelenése óta tartja mértékadó helyét az óravilágban a klasszikus, kör alakú órákat felvonultató Calatrava-kollekció.
A laza, sportos eleganciát sugárzó Nautilus a Patek Philippe egyetlen sportóra-kollekciója. A vízálló, legújabb Aquanaut órákat is felvonultató sorozat első darabjai már harmincévesek.
A Golden Ellipse órák megkapó, lágy körvonala az 1968-as első megjelenése óta a Patek Philippe azonnal felismerhető védjegyévé lett.
A Gondolo-sorozatban találjuk a cég négyszögű és tonneau-forma óráit. Modern órák, melyeknek formavilága mégis az art decóhoz áll legközelebb. Itt találjuk a kizárólag hölgyeknek készülő, 1999-ben bemutatott Twenty?4 órákat is.
A Patek Philippe kollekcióját áttekintve szinte minden ismert komplikációt megtalálhatunk. Persze a legegyszerűbb modellek is elismerésre méltók, de a különlegességek, amik minden órakedvelő szívét megdobogtatják, azért azok az igaziak. Csupán négy darab készült például a Calibre 89 szerkezetből. A cégalapítás százötvenedik évfordulójára 1989-ben készült mechanizmus kilenc év fejlesztő munkájának eredménye. A Calibre 89 a világ legbonyolultabb, 1728 alkatrészből álló, harminchárom komplikációval felszerelt hordozható óraszerkezete.
Egy másik gyönyörűség, a Star Caliber 2000, melynek megalkotásával méltó ünneplést kapott az ezredforduló. Ez minden idők legbonyolultabb zsebórája a maga 1118 alkatrészével és huszonegy komplikációjával. Mindössze öt, négy darabból álló Star Caliber 2000-készlet került forgalomba.
A Sky Moon Tourbillon 2001-ben született. Ez már végre karóra! Megdöbbentő ebbe a méretbe sűrítve látni a Patek Philippe cég technikai felkészültségének megtestesült eszenciáját. A 686 alkatrészből álló óra tizenkét komplikációt tartalmaz, köztük olyan ritkaságszámba menőt is, mint az égbolt aktuális képe.
Az érdekes különlegességek mellet azonban, a hétköznapokban, lagtöbbször fontosabb az olyan aktuális és piacképes újdonság, mint amilyen az 5119-es referenciaszámú modell, az új Calatrava ?Clous de Paris?. 1985-ös tervezésű volt a legnépszerűbb, a 3919-es számú Calatrava, amelyen a jellegzetes ?Clous de Paris? díszítésű üvegrámát először láthattuk. Most az 5119-es is ezt a jól ismert díszítést kapta. Az óra átmérője 33,5 milliméterről 36-ra növekedett, és ez nem is baj, sőt, jót tesz neki.
A gyönyörű óratokba az egyik leglaposabb Patek Philippe-óraszerkezet kerül, a kézi felhúzású 215 PS.
A több mint százhatvan év során sok, különféle öröknaptáras óra készült az üzemben, és 1925-től a Patek Philippe karóráiban is megjelent ez a bonyolult komplikáció. A cég órásmesterei biztos kézzel vezénylik az apró kerekek, karok, rugók és tengelyek kívülről kaotikusnak tűnő táncát. Igazi büszkeségre adhat okot nekik az 5140-es új, öröknaptáras modell. Méltó folytatója ez a cég e téren is értékes hagyományainak.
A végletekig tökéletesített öröknaptár-mechanizmussal együtt sem több az automata szerkezet vastagsága, mint 3,88 milliméter, így a kész óra is igen lapos, csupán 8,9 milliméter. Többek közt a szerkezetbe integrált 22 karátos aranyból készült mikrorotor, illetve a vele működtetett automatika teszi lehetővé a rendkívül lapos építést. Ez az öröknaptár-mechanika védett a véletlen sérülésektől. Ha akaratlanul elállítódik, sincs baj, a fülek közt a tok oldalába simuló gombokkal
könnyen jobb belátásra, s rendre bírható a rejtett tánckar.
Még mindig Calatrava, egy másik gyönyörűség, az 5396-os modell. Becsületes neve Calatrava Annual Calendar, ami az óra éves naptárfunkciójára utal. Csupán tíz év telt el azóta, hogy a Patek Philippe első éves naptárral tervezett szerkezetét megismerhettük. Azóta bebizonyosodott a koncepció életrevalósága, mi több, az Annual Calendar nagyon népszerű lett. Így ez a fajta komplikáció megjelent már a tonneau-forma Gondoloban, ez a Gondolo Calendario, és a hölgyeknek szánt ladies? Annual Calendarban is.
A különböző szerkezetekhez kapcsolható mechanizmus a számlap kiosztásától függően rugalmasan átalakítható.
A sokoldalúságnak persze ára is van, a majdnem öröknaptárral szerelt óra 324S QA LU 24H jelű szerkezete 347 alkatrészből áll, míg a korábban bemutatott öröknaptáras szerkezet ?csupán? 247-et tartalmaz.
Már az 5396-os sem aprócska óra a maga 38 milliméterével, de akövetkező modell, az újragondolt World Time 39,5 millimétere egyenesen óriási. Legalábbis márkatársai közt annak számít a nem csak a világutazók közt népszerű újdonság. A Patek Phlippe már 1930-ban készített olyan karórát, amelyről a Föld időzónáinak pontos ideje is leolvasható. Hosszú szünet után csak 2000-ben jelentkeztek újra ilyen mechanizmussal. A World Time automata szerkezetét úgy alakították ki, hogy a tok oldalán található nyomógombbal a kettős óramutató egyike külön vezérelhető legyen. Igazán patek philippes kaland lehetett a mestereknek, mire ezt a mechanizmust addig finomították, míg el nem érték, hogy bárhogyan is nyomkodjuk a gombocskát, az óra napi járásában csak kevesebb, mint egy másodperces zavart tudunk okozni. A kipróbált, bevált mechanika új köntösbe került tehát, ez az 5130-as referenciaszámú új World Time.
Semmi különös, csak egy kis ráncfelvarrás, némi igazítás itt-ott, új színek, esetleg formák, ezek, amik leginkább jellemzik a Patek Philippe újdonságait. De mégis, ennyi elég, hiszen mit is kéne változtatni egy amúgy is tökéletes kollekción! Köszönjük Patek Philippe!

Orosz Gábor

Patek Philippe - Újabb érdekességek

Patek Philippe - Újabb érdekességek

Patek Philippe - Újabb érdekességek

Patek Philippe - Újabb érdekességek

Patek Philippe - Újabb érdekességek

Patek Philippe - Újabb érdekességek

Patek Philippe - Újabb érdekességek

Patek Philippe - Újabb érdekességek

Patek Philippe - Újabb érdekességek

Patek Philippe - Újabb érdekességek
patek-philippe-ujabb-erdekessegek-1287655008.jpg