Oris

CHRONORIS

2006. február 1.

Az újjászületett sportóra ismét a rajtrácson

1970-et írtak, a Formula?1 ekkoriban már a világ egyik legnézettebb autóverseny-sorozata volt. Olyan nevek fémjelezték a korszakot, mint Clay Regazzoni, Jacky Ickx, Jackie Stewart vagy Emerson Fittipaldi. Ebben az évben mutatkozott be az Oris cég első kro-nográfja, a Chronoris. A korábbi években a kronográfóra fogalma már hozzákötődött a repülés világához, a sportóra mai fogalma pedig még csak születőben volt. Az Oris az egyre sikeresebb F1-sorozat hangulatára apellálva készítette el a Chronoris dizájnját. A feltűnő, rikító színek nem idegenek az autóversenyzéstől, ugyanakkor remek leolvashatóságot biztosítanak egy óra számlapján. Így került a kontrasztos fekete-narancs színpár az órára. A korabeli Chronoris feltűnő színein túl egy igen közönséges, átlagos svájci órácska volt. Krómozott réztokja egyszerű, átalakítással stopperrá varázsolt szerkezete cseppet sem emelte ki a kor termékei közül. A dizájnja annál inkább! Még napjainkban is megjavíttatják a fellelhető darabokat, annyira vonzó, eredeti, sajátos az óra látványa. 35 év után is emlékezetes a siker, amelyet a cég a Chronoris Replica Edition 2005 óra kibocsátásával talán meg is ismétel. Replika tehát, az eredetinek csak másolata, de mégis sokkal jobb annál. Technikailag persze most is csak átlagosnak nevezhető, de akárcsak a versenyautók esetében, a mai mezőny nagyon más, mint a 35 évvel ezelőtti. Az óra tokja nemesacél. Kialakítása, csiszolása, polírozása tökéletesen utánozza az elődmodellt. Mérete ugyan jóval nagyobb, s formája is változott, hogy a zafírüveg szépen simuljon, egészében mégis a régit idézi. Új a korona is! Az Oris Quick Lock-rendszerű koronája nem menetesen, hanem bajonettzárszerűen rögzül, elég meggyőzően. Az 1970-es óra kézi felhúzású, egy nyomógombos stopper volt, nem volt percgyűjtő mutatója, a percek méréséhez a számlap körüli forgatható gyűrűt és percmutatót lehetett használni. Az új automata darab kapott önálló percgyűjtő mutatót és segédszámlapot is, akkorát, hogy nagyobb már el sem férne. Jól áll neki, ahogyan az egész számlapgrafika is elismerésre méltó munka, a kivitelezésről nem is beszélve! A kétoldalt tükröződésmentesített, enyhén ívelt zafírüveg tökéletes rálátást biztosít a szép részletekkel gazdagított számlapra. Előző számunk egyik írásából már kitűnhetett, hogy a fekete-narancs párosítás mennyire tetszetős lehet egy karórán. A Chronoris esetében ez még inkább igaz. A jó ízléssel adagolt narancsszínű részletek remekül dobják fel a képet, oldva a sportórákon megszokott fekete szín komorságát. A remek tervezői munka az óraszíjon is megmutatkozik. A korabeli stílust megidéző perforált bőrszíj narancsszínű kontúrjai szenzációs hatást keltenek. Az óra így, a narancskiegészítőkkel erősen feltűnő, de mégsem közönséges. Az Orisnál megszokott módon, üveg hátlapon keresztül nézegethetjük a szerkezetet, amelyen a régies körvonalú és vörös színű rotoron kívül semmi érdemleges átalakítás, de még csak díszítés sem látható. Furcsa is a díszítések teljes hiánya egy üveg hátlapos óránál ebben az árkategóriában, bár tudjuk, a díszítés többnyire amúgy is csak szemfényvesztés. A 464 000 forintos ár lehet valakinek sok is, másnak lehet kevés is. Hogy mit kapunk ennyiért? A Chronoris órát magát, az említett bőrszíjat, melyhez áthajlózár dukál, egy fémcsatot még a '70-es évek stílusában, szerszámot a szíjcseréhez és egy narancsszínű öltésekkel kivarrt, kellemes kis bőrtokot, amely mindezt tartalmazza.

O. G.

<p>Oris - CHRONORIS</p><p>Oris - CHRONORIS</p><p>Oris - CHRONORIS</p><p>Oris - CHRONORIS</p>