Márkák és modellek

Oris

2002. augusztus 1.

ORIS, alapítva 1904-ben, Hölstein, Svájc.

A Bázeltől körülbelül 30 kilo-méterre a Jura-hegység egyik festői völgyecskéjében székelő gyártó múltjában sok buktató és zsákutca színesítette az órásmesterek szürke hétköznapjait, míg egy kemény, de öntudatos, új tulajdonosi érdek kialakította a manapság rendkívül sikeres üzletpolitikát. Az 1904-es alapítású óragyár számára az új időszámítás 1982-ben kezdődött, amikor a Swatch Group elődjétől, az SMH-tól Ulrich W. Herzog és Rolf C. Portmann svájci üzletemberek megvásárolták a kallódó, tetszhalott márkát. A majd száz éve született Oris Georges Christian és Paul Cattin cégeként indult, és fénykorára jellemző, hogy saját autóbuszflottával szállította a dolgozóit munkába. 1919 és 1948 között nem kevesebb, mint 66 és fél millió órát gyártanak, melyek között igen sok még az asztali vekker. Ezekből bizony még manapság is felbukkanhat egy-egy példány a bolhapiacokon vagy a családi emlékek között. Az idők változását a hatvanas évek végéig önállóan átvészelő hölsteiniek 1970-ben behúzódnak az erős ASUAG (később SMH) védőszárnyai alá. A remélt biztonság ábrándnak bizonyul, az iparág válsága még ezt a meghatározó cégóriást is elsöpri. Kritikus évek következnek, meglehetősen kilátástalan jövőképpel. Az Orist kiszemelő vállalkozók felbukkanásával nagyot változik a meg-semmisülés szélén álló cég számára a világ. Az új tulajdonosok célja, hogy bárki által elérhető karórákat gyártsanak, ráadásul mechanikus szerkezettel. Ez ekkortájt meglehetősen eretnek ötletnek tűnhetett, hiszen a svájci óraiparnak jószerivel csak a múltja maradt, a későbbi megmentő, a Swatch pedig még gondolatban sem létezett. Az első új Orisok a negyvenes évek végének stílusában születtek, és igazolták a Herzog és Portmann számításait. Meglepő azonban, hogy a Távol-Keleten indítják el az értékesítést. Az ázsiai piacon szinte konkurencia nélkül virágzó márkáról szülőhazájában sokáig szinte semmit nem tudnak, később is egzotikus jelenségként tekintik a kivételes sikert. Európában Spanyolország és Nagy-Britannia élen jár az eladásokban, de az ázsiai léptékek még rányomják bélyegüket ? bár ellenkező előjellel ? úgy az üzletmenetre, mint az órák méreteire. Az értékesítési sikerek miatt sokáig nem is változik a koncepció, az órák kicsik és karcsúan törékenyek maradnak. A legerősebb modellcsalád a Big Crown lesz. Az Oris múltjából merítő Classic és a téglalap alakú, art deko stílusú Rectangular állnak még a dobogón, a Pointer Day a következő, míg a kronográfok egy elhanyagolható jelenléttel a sereghajtók. Az óraszerkezeteket az ETA-tól vásárolja az Oris, és a ?Swiss made? feliratozást büszkén viselő időmérők méltán aratnak sikert.
A ?never change a winning team? mottójához igazodva óvatosan kezelik a változásokat. Az Európában és észak-amerikai piacokon beinduló terjeszkedésnél azonban már észrevehető, hogy valami más kell az általános sikerhez. Történnek tehát próbálkozások, a meglevő kollekció variálására: így születik például a Big Crown Regulateur, vagy az új, tagadhatatlanul szép Tonneau (hordó) tokos család variációi, de ezek nem hozzák a kívánt eredményt. Később egy zseniális műszaki megoldással rukkolnak elő azoknak, akik más időzónákat is figyelemmel kísérnek. Az új Worldtimer mind a mai napig a leghasználhatóbb több időzónás, mechanikus szerkezetű karóra. De hiába a bravúros műszaki megvalósítás, ha a csomagolás nem stimmel.
Az 1999-es év bázeli vásárán bemutatkozó újdonságok ? utólag már érezhető ? az egy helyben topogás és tanácstalanság nyomait viselik magukon. Európai és amerikai kereskedők jelzik, hogy ez így nem mehet tovább, a sikerhez szükség van a megújulásra. Az európai piacon régen elkezdtek nőni az óratokok, és egyre inkább a macsós elvárások diktálnak. A férfias méretektől férfias feladatokat várnak el a vevők: zafírüveg és komolyabb vízállóság, kaucsukszíj és jó leolvashatóság a főbb ismérvek. Az azóta is tartó trend és az erős konkurencia nyomására az Oris új kreatív szakembereket von be, akik munkához is látnak.
A Big Crown-sorozat harmadik generációja BC3 néven debütálva hozza meg a változást. Egy évvel később az új XXL megint telitalálatnak bizonyul. Az autóversenyzést témavilágul kiválasztó tervezők eredeti TT1 munkája is tarol. Nehéz dolog egy minden szempontból új és eredeti forma kialakítása ezen a nagy múltú piacon, de ez mégis és újra sikerült az idei, bázeli Rectangular- és Tonneau-modellekkel.
Az órák anyaga szinte minden esetben acél, ez alól csak az évenként piacra dobott, limitált kiadású modell a kivétel, melyet ? általában ? vörösaranyból készítenek. De a TT1-nél már keménygumival is kombinálják az acélt. A minőség
figyelése folyamatos, szúrópróbaszerűen teljes ellenőrzés történik, és erre nagy hangsúlyt helyeznek. A fogyasztói és tapasztalati észrevételeket külön részleg elemzi, a visszajelzések sokat segítenek a tökéletesítésben. Amikor például kiderült, hogy az első kaucsukszíj nem megfelelő teherbírású, új szerszámot készíttetnek és visszahívják a gyárból már kikerült példányokat. Az alkalmazott reklámok szolidan, meggyőzően támogatják a kereskedőket. Meg kell említeni még, hogy a bázeli vásár nyitását megelőzően tartott egynapos konferencián évről évre, rendkívüli alapossággal, mindenre kiterjedően készítik fel a képviseleteket. Akkor hát lássuk, mivel indul harcba az Oris a vevők meghódításáért!

O. G. / N. A.

Márkák és modellek - Oris

Márkák és modellek - Oris

Márkák és modellek - Oris

Márkák és modellek - Oris

Márkák és modellek - Oris

Márkák és modellek - Oris

Márkák és modellek - Oris

Márkák és modellek - Oris

Márkák és modellek - Oris

Márkák és modellek - Oris

Márkák és modellek - Oris

Márkák és modellek - Oris

Márkák és modellek - Oris

Márkák és modellek - Oris

Márkák és modellek - Oris

Márkák és modellek - Oris

Márkák és modellek - Oris

Márkák és modellek - Oris

Márkák és modellek - Oris

Márkák és modellek - Oris