Kevesen tudják azonban, hogy ugyanebben az évben mutatkozott be az IWC legfiatalabb kollekciója, a Portofino is, amely a schaffhauseni márkánál az idei genfi vásáron újra a középpontban állt.

A Portofinókat szokás a Portugieserek kistestvérének is tekinteni, és hasonlóan kezdődő nevükön kívül valóban jó néhány közös vonást is találunk. A jelző azonban több szempontból is helytálló. Először is a Portofinók voltak sokáig a legkisebb átmérőjű IWC-modellek, megjelenésük pedig szinte minden díszítést nélkülözött. A Portofinók 1984-ben külsejükkel egyértelműen egy olyan kort idéztek meg, amikor egy órának nem kellett feltűnnie valamivel ahhoz, hogy elkeljen, hitelességét egy jól csengő név, jelen esetben a világszerte jól hangzó három betű, az IWC adta. A nevét egy kis ligúriai településről, az egykor halászfaluként, ma már drága üdülőhelyként számontartott Portofinóról kapta. A márkánál persze azért ügyeltek arra, hogy a cég presztízséhez illő helyet találjanak. Az olasz településen számos híresség élvezte a táj szépségét, így a legkisebb IWC-kollekció nevéhez olyan nagy nevek társíthatóak, mint a Maria Callas operaénekesé, Ingrid Bergman és Elizabeth Taylor  színésznőké. Természetesen számos neves férfi, például Richard Burton is pihent a faluban, de a többiek neve messze nem csillog annyira, mint a három művésznőé. Távol álljon a gondolat, hogy a Portofino-kollekciót az IWC rejtett női modelljeinek tekintsük, és szögezzük le, hogy az IWC kizárólag férfiaknak készít órákat. Tény ugyanakkor, hogy a Portofinókat nevezhetjük a márka legkevésbé „macsó” jellegű óráinak. Nem véletlenül maradtak ki az IWC néhány évvel ezelőtti, sokszor már-már hímsovinisztának nevezhető reklámkampányából, ahol olyan szlogenek, mint az „Olyan bonyolult, mint a nők, de pontos” a mérsékeltebbek közé tartoztak. Általánosságban is elmondható, hogy a Portofinókkal többé-kevésbé mostohagyermekként bántak, ha marketingről, reklámról volt szó.

Ennek azonban idén vége szakadt. Nemcsak arról van szó, hogy a Portofino egy újabb modellfrissítésen esett át, legutóbb egyébként 2007-ben volt ilyen alkalom, hanem vadonatúj modellek is megjelentek, s immár egy egész kampányt szerveztek a kollekció köré. Ennek csúcspontja egy vándorkiállítás Peter Lindbergh fényképész Portofinóban, kifejezetten az idei Portofino-kollekció bemutatása alkalmából készült műveiből. Úgy tűnik, a legifjabb IWC-ket immár a márka is kegyeibe fogadta. Bár a legifjabb továbbra is helytálló, 2011 után már aligha fogjuk kicsinek nevezni a kollekciót. A 38 milliméteres átmérő 2007-re 39-re nőtt, idén pedig már 40 az alapmodell esetében, a kronográf pedig 42-re hízott. A kollekció végre más komplikációkat is kapott, így egy második időzónás modellel, illetve a zászlóshajónak számító, nyolcnapos járástartalékú, kézi felhúzású darabbal gazdagodott.

Ez utóbbi, a Portofino Handaufzug Acht Tage a szó szoros értelemben új dimenziókba viszi a kollekciót a maga 45 milliméterével. Az órát tehát egyértelműen látni lehet majd a csuklón, és a mandzsetta alá sem fog igazán kényelmesen becsúszni. A tok kerek és egyszerű vonalvezetésének köszönhetően azonban nem tűnik majd drabálisnak, azaz a Portofinók vonásai és arányai még ilyen nagy méretben is jól működnek, megőrizve ezzel a kollekcióra jellemző lezser eleganciát. Természetesen ez az óra nemcsak a méretével igyekszik felhívni magára a figyelmet, ilyesmit az IWC, illetve a hozzá fogható márkák egyike sem engedhet meg magának. Műszaki szempontból is van mit nyújtani a modellnek. A Portofino Handaufzug Acht Tage így az 50 000-es családból egyből egy új manufaktúrakalibert kapott. Az 59 210-es a maga bőséges 37,8 milliméterével méreteiben zsebóraszerkezetekhez hasonlítható, de a méreten kívül sok közös vonása nincsen az egykor oly népszerű darabokkal. Az első pillantásra leginkább szembeötlő különbség az új manufaktúraszerkezet robusztus felépítése. Többek között ennek is köszönhető, hogy az óra a mindennapokban is megállja a helyét, és nem csak gyűjtők fogják dédelgetni. A nagy szerkezet természetesen a nagy rugóháznak is kellő helyet és így az órának hosszú járástartalékot biztosít. A gyakorlatban ez kilenc napot jelent. Jogosan merül hát fel a kérdés, hogy akkor miért a nyolcas számjegy szerepel az óra nevében. A válasz a rugók tulajdonságaiban keresendő. Mint ismert, elernyedésükkel a nyomatékuk is csökken, ezzel pedig hátrányosan befolyásolják a billegő lengésének mértékét, végső soron pedig a pontosságukat. Egy külön szerkezet gondoskodik tehát arról, hogy pontosan 192 óra, nyolc nap elteltével a szerkezet megálljon. Ugyan a márka többi kollekciójában ez a megoldás már ismert és bevált, a Portofinóknál most alkalmazzák először. A rugóháznak a számlapon természetes kiegészítője a járástartalék-kijelző, így senkit nem érhet majd váratlanul, ha az óra pihenőre tér.

Nem csak a rugóház és kiegészítő az egyetlen elem, ami a pontosság szolgálatában áll. Közéjük tartozik a billegő is. Koszorúját négy, aranyból készített kiegyenlítőcsavar ékesíti, 28 800-as lengésszáma pedig jóval meghaladja az egykori zsebóraszerkezetekét. Ne feledkezzünk meg a Breguet hajszálrugóról sem, bár ez tagadhatatlanul korosabb találmány. A nagy szerkezet persze nagyobb stabilitást is eredményez, jórészt ennek tudható be robusztus kialakítása. Erről az órát hátára fordítva győződhetünk meg. A látványt két nagy híd uralja, amelyek a billegő kivételével az egész szerkezetet lefedik. A felső fedi az energiaellátásért (rugóház, felhúzás és az erőátviteli kerékrendszer) felelős elemeket, míg az alsó a járástartalék megjelenítő mechanikájának a kerekeit. A díszítésről értelemszerűen nem feledkeztek meg, így gyöngyözést, illetve genfi csíkokat nemcsak a látható, de rejtett felületek is kaptak.

A Portofino vonásai persze nem csupán a kerek tokon, illetve a lendületesen ívelt füleken fedezhetőek fel, hanem a számlapon is. Harmonikus, letisztult a megjelenése, annak ellenére, hogy alapvetően aszimmetrikus az elrendezés: a dátumablak három órába, a kismásodperc hat órába, a járástartalék pedig nyolc és kilenc óra közé került. A két központi mutató alapvetően nem változott, csupán a lándzsák hossza nyúlt meg a nagyobb átmérő miatt. Újdonság azonban a római XII megjelenése az addig kizárólag indexekre építő számlapon. Arany a mutatók és az indexek anyaga is, amely egy aranytokú modellnél nyilván nem meglepő, viszont a rozsdamentes acélnál már inkább szokatlannak, de egyáltalán nem példa nélkülinek számít.

A Portofino Handaufzug Acht Tagen egyértelműen látható, hogy a márka igyekezett újra feltalálni a kollekciót, a nagyobb méret és a manufaktúraszerkezet is ennek tudható be. A figyelem azonban még a szíjra is kiterjedt. Ezeket a manufakturális módszerekkel főként cipőket előállító olasz Santoni szállítja, zárként pedig tüskezárat kapunk.

Ahogy a Portofino-kollekció első számú modellje, úgy a kollekcióban szintén jövevénynek számító Portofino Dual Time is méretesre sikerült. Igen, ez az óra is 45 milliméteresre nőtt, és igen, itt is a szerkezet a „ludas”. Sokan inkább ezt a modellt állítanák a kollekció élére, elvégre szerkezetének összetettsége meghaladja az előző modellét. Azonban éppen a szerkezet az, ami miatt ennek az órának a másodhegedűs szerepével kell megelégednie. A 64 710-es kalibert ugyanis nem az IWC, hanem a schaffhauseni márkával e szerkezet tekintetében kizárólagos szerződéssel rendelkező MHVF (Manufacutre Horlogère ValFleurier), a Richemont szerkezetgyártó specialistája készíti. Ahogy arról a Dual Time név is árulkodik, a második időzóna megjelenítésének képessége az, amivel ez az óra kitűnik. A 24 órás segédszámlapot a számlap felső részén helyezték el, segítségével pedig egyértelműen leolvasható, hogy odahaza éppen hány óra is van. A leolvasást a pirosra színezett mutató is segíti, így akár egy futó pillantás is elég. De hogy még véletlenül se zavarjunk rosszkor, a segédszámlap felületének központi része két különböző kezelést kapott. Az osztás vízszintesen, 6 és 18 óra között húzódik, így választva el egymástól éjszakát és nappalt. A matt, illetve a fényes felületet különböző lakkozási eljárással alakították ki, amely esztétikájában, szemben például a gravírozással vagy gilosálással, jól illeszkedik a Portofinók visszafogottabb stílusához. A helyi időt a megszokott módon, a két központi mutatót leolvasva tudhatjuk meg. Az időzónák között ide-oda utazók nagy örömére az óramutató önállóan állítható. A gyakorlatban ehhez a koronát az első állásába húzzuk, és a kívánt irányba tekerjük. A mutató egyórás léptékekben halad, azaz valóban gyerekjáték a beállítása. A kaliber tervezői természetesen azt is figyelembe vették, hogy esetleg a dátumot is állítani kell. Szerencsére erre sem kell gondot fordítani, mivel az óramutató állítását a dátum is önállóan követi, azaz ha éjfélnél tovább tekerjük a koronát, a dátum vált. Mindez persze nemcsak egy irányba, hanem mindkettőbe működik. Szintén a kényelmet szolgálja, hogy a percmutatóval sem kell bíbelődni. A koronát az első állásába húzva ugyanis az óramutató kerekét leválasztjuk a szerkezetről, a másodperc-, illetve a percmutató pedig zavartalanul végzi tovább a dolgát, megőrizve az óra pontosságát az állítás ellenére is. Ha pedig netalán valamilyen oknál fogva mégis szükség lenne a percmutató állítására is, azt a hagyományos módon, a koronát a második állásba húzva tehetjük meg. A pontos beállítást a másodpercstop is segíti. A szerkezet persze nem csak funkcióival tűnik ki. Így például egyes helyeken a mesterségesen előállított korund, azaz rubin helyett cirkónium-oxidot, közismertebb nevén kerámiát használnak. Ahogy az egy modern automata kalibertől elvárható, a billegő óránkét 28 800 fél lengést (4 Hz) végez, és koszorúja ugyanúgy négy kiegyenlítőcsavart kapott, mint az 59 210-es kaliberé. Kivételesnek tekinthető a szerkezet járástartaléka. Ez 72 óra, jóval meghaladva más automata kaliberekét. Ezt pedig automata kaliberekben szintén ritkaságnak számító két rugóház biztosítja, amelyek energiájukat a mindkét irányba felhúzó rotortól kapják.

A jövevénykalibert ugyanaz a tok öleli körbe, mint a Portofino Handaufzug Acht Tage esetében, és annak anyaga is 18 karátos arany, illetve rozsdamentes acél lehet. A számlap választéka is ugyanúgy világosra és sötétre szorítkozik, ám előbbihez csak acéltokot társítottak. Római számok a Portofino Dual Time esetében is megjelentek, ráadásul két helyen, tizenkettő és hat órában, azonban a segédszámlapok takarásában kell megbújniuk, így szinte alig érvényesülnek. A tüskezáras exkluzív Santoni bőrszíjak itt is szerephez jutnak, és a színválaszték is bővült: sötétbarna helyett feketét is kínálnak a acélmodellekhez.

Viszonylag újnak számít a Portofinók családjában a kronográf is, elvégre ez a komplikáció csak 2007-ben, a legutolsó frissítésnél jelent meg. Eleinte viszonylag furcsán fogadták, mivel a Portofinók arculatához és felhőtlen szellemiségéhez nem illett egy kronográf mozgalmas számlapja és szigorú precizitása. Az idő azonban mégis a schaffhausenieket igazolta, így a Portofino kronográfot is továbbgondolták. Szerencsére nem mentek el sportos irányba, ám egy kronográf szinte megköveteli az ilyen jegyeket, így a tervezők teljesen nem tudták kivonni magukat e hatás alól. Ez leginkább a nyomógombok klasszikus stopperórákat idéző formáiban vehető észre, azonban éppen ezeknek a formáknak köszönhető, hogy az óra mégis inkább elegánsnak hat, sem mint sportosnak. Ha megnézzük az elődmodell tokhoz ugyan idomuló, de mégiscsak téglalap alakú nyomógombjait, egészen világossá válik a különbség. A tok növekedése természetesen itt sem volt elkerülhető, mértéke azonban szerény egy milliméter. Az így 42 milliméter átmérőjű rozsdamentes acéltok alapvetően az előző két modell kicsinyített mása, szinte csak az üvegráma tekintetében különböznek, amely valamivel határozottabbra sikerült.

A számlap elrendezésében 2007-hez képest nem történt változás, azaz az összegzőket hat és tizenkét órában találjuk. Egy újabb sportos jegyként értelmezhető az összegzők piros számjegye, méretük azonban annyira szerény, hogy nem befolyásolják a számlap megjelenését, inkább színfoltként szolgálnak. A funkcionalitást és persze az szimmetriát is szolgálja a kismásodperc, amely segédszámlapjának átmérője jelentősen eltér az összegzőéktől. Ezzel nem csak a kronográf leolvashatóságát könnyíti, hiszen még véletlenségből sem téveszthetjük össze az összegzőkkel, hanem a számlap egészének harmóniáját is, párját képezve a három órában lévő dátumablaknak. A Portofino Dual Time-nál már megismert számlap enyhén kicsinyítve itt is visszaköszön, és hozzá hasonlóan az összegzők miatt a szerelt római számok itt sem tudnak érvényesülni. Az automata szerkezet is a már megismert 79 320-as kaliber a maga 44 órás járástartalékával és golyóscsapágyas rotorjával. Újdonság azonban a múltidéző fonott fémszíj, amely kellemes alternatívája lehet a márka aligátorbőr szíjainak. Hátrányuk, hogy nehezen illeszthetőek viselőjük csuklóátmérőjéhez. Megoldás azonban mindenre, így erre is van: három különböző hosszúság közül lehet választani, és bizonyos határok között 5 milliméteres léptékekben könnyen a viselő csuklójához igazíthatóak.

A megújított Portofino-kollekció negyedik darabja, az alapmodell, a Portofino Automatic, amely szerényen a háttérbe húzódva figyeli, ahogy a kollekció szépen kinövi magát. Az IWC alapvetően ezt szánta a márka belépőmodelljének, és erre a feladatra alaposan fel is készítette. Itt a műszaki jellemzők, mint a megbízható dátumfunkcióval rendelkező hárommutatós automata kaliber, illetve az olaszos és visszafogott formanyelv egyenlő súllyal estek latba. Mivel az idei évet az IWC a Portofino évének nyilvánította, így természetesen az alapmodell külseje is megújult, illeszkedve a komplikációkkal szereltekhez. Méretnövekedést itt is meg lehet figyelni, és ezzel az egy milliméterrel a Portofino Automatic immár 40 milliméter átmérőjű az eredeti 38-hoz képest. A lekerekített füleknek köszönhetően még a 2007 előtti modellhez képest sem tűnik nagyobbnak az új.

A kronográfnál is megismert fonott fémszíj itt is választható, sőt, talán igazából ezzel is kellene hordani. A milánóinak is nevezett szíj az 1960-as években volt igazán közkedvelt, és a Portofino Automatic letisztult számlapjának esztétikája is ebben a korszakban gyökeredzik. A múltban persze ezeket a szíjakat közvetlenül a tokhoz rögzítették, mai szemmel nézve számos kompromisszumra kényszerítve ezzel viselőjét. A kronográfnál említett állítási lehetőség természetesen az alapmodellnél is rendelkezésre áll. A kronográftól eltérően azonban a Portofino Automatic aranytokkal is kérhető, és ennek megfelelően számlapjának indexei, illetve itt végre teljes méretükben jelen lévő római számjegyei is aranyból készülnek. Ezeknek az egyébként inkább klasszikus órákon használatos számjegyeknek köszönhető, hogy a Portofino Automatic túltett kicsit retrós küllemén és közelebb került korunk ízléséhez.

Úgy tűnik, hogy a Portofino-kollekció bevezetése, illetve idei gyökeres megújítása is egy válság idején történik, így óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy a Portofino lenne-e az IWC „válságórája”? Erre a kérdésre az IWC aligha fog egyértelmű választ adni, viszont könnyen elképzelhető, hogy a márka történetét feldolgozó világhírű brazil író, Paulo Coelho (legismertebb, 71 nyelvre, magyarra is lefordított műve: Az alkimista) leendő művében megbújó anekdoták egyikéből majd kiderül. Mellesleg Paulo Coelho egy Portofinót hord.

Vörös Endre