Breitling

Breitling

2000. november 1.

A Breitling már régóta szoros kapcsolatot tart fenn a repülés világával. 1999 óta minden Breitling óra bevizsgált kronométer, és ezzel még inkább megfelel, akár a levegőben szükséges pontos munkához is.

"Thank you for flying Breitling" - áll egy részletes gyártási információkkal teli kiadvány utolsó oldalán, melyet az óramárka viszonteladóinak rendelkezésére bocsát, támogatva az értékesítési munkát. Ez a kissé megváltoztatott köszönetnyilvánítás, melyet normál esetben minden repülőút végén egy kedves női hang tolmácsolásában hallunk a fedélzeti hangosbeszélőből és amely természetesen a légijárat nevének bemondásával zárul, példaszerű a Breitling önértelmezésében. Már a grencheni utcákon található útjelző tábláknak is akaratlanul szimbolikus jelentésük van (itt állnak a Breitling gyárépületei). A táblákon ez áll: ?uszoda? és ?repülőtér?. A Breitling órák nemcsak egyszer alkalmasak az uszoda használatára, hanem mindig vízállóak. A repüléssel még szerencsésebb ?házasságra? lépett az cég. A repülőtérről, melyet a tábla jelez, nem csak a Breitling elnöke, Theodore Schneider és az alelnök, Jean-Paul Girardin, akik mindketten rendelkeznek repülési jogosítvánnyal, száll fel repülőgépével. Itt a bázisa a Breitling cég saját helikopterének is, mellyel gyorsan elérhető La Chaux-de-Fonds, és a kanyargós hegyi utakon vezető fárasztó autóutat egy 15 perces helikopterúttal lehet helyettesíteni a csodálatos svájci hegyek felett. Ott, La Chaux-de-Fonds-ban, Európa egyik legmagasabban fekvő városában, mely egyben a svájci óraipar egyik központja is, található a Kelek óragyár székhelye, mely néhány év óta a Breitling vállalatcsoporthoz tartozik, és amely a mechanikus kronográfok gyártásáért felel. A Kelek óragyárral folytatott együttműködésben gyökerezik végeredményben az, a korábbiaknál még nagyobb óratechnikai képesség, melyet a Breitling az elmúlt években megszerzett. Míg például korábban csak egyes modellek voltak olyan szerkezetekkel ellátva, melyek megkapták a COSC (hivatalos svájci kronométerellenőrzés) tanúsítványát (1997-ben összesen csak 2000 darab), 1999 óta minden Breitling óra bevizsgált és kronométerként tanúsított szerkezettel van ellátva.

Még csak kronométer

?A Breitling az egyetlen nagy óracég, melynek minden egyes órája bevizsgált kronométer?, állítja büszkén a Breitling alelnöke Jean-Paul Girardin. ?Úgy gondoljuk, hogy a manufaktúra kifejezés nem elég pontos. Mi az óráink minden alkotórészére tanúsítványt szeretnénk, nem csak a szerkezetekre. Ugyanúgy, mint a repülők építésekor, ahol minden egyes alkatrészt vizsgálnak.? Jean-Paul Gerardin (?Én gyakorlatilag beleszülettem az óraiparba, mert egyik nagyapám óratokot, a másik óramutatókat gyártott.?) gépészmérnök. Mielőtt 1992-ben a Breitlinghez jött, egy genfi vállalatnál dolgozott a fejlesztési, majd a marketingosztályon, mely az autóipar számára gyártott fúvókákat és mágneses szelepeket. ?Mindenekelőtt a vevőkkel fenntartott személyes kontaktus okozott nagy örömöt számomra, ezért végeztem el egy kiegészítő képzést üzemgazdaságból?, meséli. ?Aztán visszamentem az óraiparba, és 2 évig a Swatch-csoportnál dolgoztam, ahol az óratokok gyártásáért voltam felelős. Akkoriban kérdezett meg Theodore Schneider, akit már régóta ismerek, hogy nem szeretnék-e a Breitlinghez jönni.? Girardin akart ? és az elkövetkező években ő foglalkozott a szervezési és minőségbiztosítási ügyekkel a Breitlingnél. ?A 90-es években a Breitling növekedése igen nagy volt, de az üzemi struktúra nem ezt mutatta. 1998 végén megváltoztattuk a szervezetet?, mondja, és hozzáfűzi: ?A legtöbb óránk kronográf, és minden óránk forgatható lünettával rendelkezik. Tehát az óráink mind a szerkezetet, mind a szerkezetek tokjait nézve bonyolult órák. Nem szeretnék persze összehasonlítást végezni például a Patek Philippe színvonalával, de a gyártásunk nagy darabszáma ellenére óráinknak az ipari átlagnál jobb minőséggel kell rendelkezniük.?
Girardin ezzel a legmagasabb minőségi követelményeknek akar megfelelni, melyek kisebb volumenű gyártásnál talán garantáltabbak lennének, mint nagy sorozatok gyártásakor, annak ellenére, hogy a Breitlingnél épp ez a helyzet.

A vizsgálat

Az óraszerkezetek kronométervizsgálata a COSC keretein belül történik, melyet Bielben, Genfben vagy Le Locle-ban folytatnak. Mindig csak az óraszerkezeteket vizsgálják ? a teljes órákat sosem ?, melyek műanyag foglalatokban érkeznek. A vizsgálat előtt először is az óraszerkezeteket ellátják egy vizsgaszámmal, az úgynevezett menetszámmal. Ez a szám fogja az óraszerkezetet kísérni, és a sikeres kronométervizsga után ez a szám szolgál a vizsgálat bizonyítékául. Az óraszerkezeteket öt különböző pozícióban (térbeli helyzetben) figyelik meg (számlappal felfelé, számlappal lefelé, korona a bal oldalon, koronával fel-felé és koronával lefelé). A teszt 15 napig tart, és különböző hőmérsékleteken történik. A kronográfok tesztelésekor, vagyis a legtöbb Breitling óra esetében, a kronográfmechanizmust átmenetileg be is kapcsolják. A mérési eredményekről pontos jegyzőkönyvet vezetnek. A vizsgálati időszak lezárása után az óraszerkezet megállapított eredményéből egy pontos értéket számolnak és bejegyzik a járásigazolásba, ahol mindenféle különös kifejezés előfordul, úgy, mint: ?helyzet?, ?járás?, ?legnagyobb járáseltérés? és ?eltéréskülönbség?. A kronométertanúsítvány megszerzéséhez szükséges megengedhető toleranciák az óraszerkezetek átmérői függvényében változnak, de mindegyik napi ?4 és +6 másodperc között van.
A kvarcszerkezetek vizsgálata másképp történik. Itt az óraszerkezeteket a hőmérséklet és levegő-páratartalom gyors ingadozásának teszik ki, de emellett még az ütéstesztet és a mágneses hatásokra reagálást is ki kell bírniuk. Természetesen a megengedhető járáseltérések a kvarcórák esetében sokkal kisebbek, mint a mechanikus óráknál.

A kiadott igazolást a Breitling óra megvásárlója nem kapja meg, az igazolás az óragyártónál marad. A vevő ehelyett egy tanúsítványt kap a vizsgáról (Attestation de Chronometre), melyet az óra viszonteladójához szállításakor nyomtatnak ki és helyeznek az óra mellé. A tanúsítványon feljegyzett vizsgálati szám a COSC igazolási száma, melyet előzőleg vonalkódról leolvasnak és lézersugárral az óra hátlapjába gravíroznak. Az adatokat a Breitling cég tárolja. Ily módon teljesen nyomon követhető, hogy mikor vizsgáztatták az órát, illetve, hogy mikor szerelték és hová szállították.

Felkészítés a kemény életre

Nemcsak az óraszerkezeteknek kell kiállniuk egy tesztet. Minden órának és alkatrésznek komoly teszteket kell kiállnia, mielőtt a kereskedelembe kerül. Az egy méter magasból fapadlóra történő, szimulált leejtés a legártatlanabb vizsga. Az órák üvege például kivétel nélkül szintetikus zafírból csiszolt, a kétoldali foncsorozás miatt tükrözésmentes, amiért az ember akaratlanul is azt hiszi a kész óráról, hogy épp kiesett az üvege. A kronográfnyomógombokat olykor több százszor tesztelik speciális gépekkel, hogy ellenőrizzék tömítettségüket. Egy gyorsulási tesztnél az órákat egy csőben, gépekkel a lökés erejével fellövik, és szabadon esnek vissza. A vizsgálat alá vont ?Navitimer? forgógyűrűjét egy berendezéssel 3000-szer forgatják meg, hogy így szimulálják a logarléc használatát. Hasonlóan járnak el a felhúzókoronával is. A szerelés alatt a legtöbb ellenőrzést mikroszkóp alatt végzik, hogy a legkisebb hibát is észrevehessék.

A Breitling óratokok vízállóak, olykor 200 méteres mélységig vagy tovább. Először is minden óratokot a vizsgálat előkészületeként egy nemesacélból készült kádba süllyesztenek, melyet lezárnak és akár 1000 méteres vízmélység nyomását állítják elő benne. Ilyen tesztnek vetnek alá, eltérő mélységeknek megfelelő szimulációkkal persze, minden óratokot, mielőtt beleépítik a szerkezetet. Az órákat, miután beépítették a szerkezetet, ismét nyomáspróbáknak teszik ki, ezúttal a tömítettségüket levegőnyomással vizsgálva.

A végtermék minősége persze döntően alkatrészeinek minőségétől függ. ?Az órákhoz leszállított alkatrészek kezdeti ellenőrzése már a szállítóknál megtörténik?, mondja Jean-Paul Girardin, és rögtön el is magyarázza ezt a látszólagos ellentmondást: ?A fontos szállítóknál egy Breitling-alkalmazott a szállítás előtt ellenőrzi az alkatrészeket, és lepecsételi a szállítólevelet egy Breitling-pecséttel, ha minden rendben van.?

Ütésbiztos számlap

Az órák összeszerelésénél is szigorú vizsgálatokat végeznek el. Egy extrém nagyítással rendelkező nagy teljesítményű kamerával vizsgálják az óraszerkezetet beüzemelés előtt. Ellenőrzik, hogy a kronográfok egymás felett elhaladó mutatói teljesen párhuzamosak-e, és hogy a visszaállításnál tényleg pontosan a nullán állnak-e. Sok Breitling-számlapon található rátett index (órajelzés), mely két apró szegeccsel a számlap két ugyanilyen apró furatába van behelyezve és a hátoldalról összeszegecselve. Ennek a rögzítésnek a tartósságát úgy vizsgálják, hogy a számlapot egy kis kerek műanyag dobozba teszik és egy speciális szerkezeten tesztelik, mely mint egy ingaként mozgó kalapács ?csap le?. Ezt a számlapot többé nem használják. A lényeg, hogy az indíciumok épen maradtak. A számlapoknak ki kell bírniuk 72 órás ibolyán túli sugárzást színelváltozás nélkül. A teszthez használt számlapokat nem használják többé, és a szemétbe kerülnek még akkor is, ha jó a teszt eredménye. A vizsgálatot végző mérnökök és óragyártók megpróbálják az órákat olyan szélsőséges körülmények közé helyezni, melyeket a viselőjük karján is ki kell állniuk. Ezek során a tesztek jócskán túllépnek azokon a terheléseken, melyek egy óra normális használatakor felléphetnek.

Pontosság a repülés szerelmeseinek

?Természetesen nem minden vevőnk pilóta, de mindegyikük szereti a különösen pontos dolgokat. És sokan közülük, még ha maguk nem is repülnek, de különösen vonzódnak a repüléshez? meséli Jean-Paul Girardin. A Breitling cég a repülés iránti tartós lelkesedést a Breitling Akadémiának tulajdonítja, egy különleges repülősiskolának, mely tehetséges pilótáknak ingyenes műrepülő-oktatást nyújt. A Breitling növendékeinek három legerősebb gépét és tapasztalt pilótáit biztosítja.
Az óracég és a repülősport, a közlekedési repülés és a katonai repülés közötti szoros kapcsolat sok helyen tapasztalható és teljesen jelenkori jelenség. A látogatóknak feltűnik, hogy a Breitling-épület is igazodik a repüléshez, az ablakok sötétítőlamellái megegyeznek a repülőgépek teherfelületének keresztmetszetével, és a nagy tetőteraszon egy propelleres repülőgép áll dekorációként. Az évenként Baselben megrendezésre kerülő óra- és ékszervásár Breitling-pavilonjának megtekintésekor is inkább olyan érzése van a látogatónak, hogy egy repülőgép-anyahajón vagy egy repülőtéren van, mint egy óracég kiállításán. A kiállítási pavilon egy négy emelet magas építmény, melynek harmadik emeletének magasságában egy eredeti méretű repülőgép lebeg. 1999-ben ez egy Saab JAS 39 ?Grippen? volt, és 2000 áprilisában a vásáron egy brit, történelmi ?Spitfire? ékesítette a standot. A mai, aktuális katalógus kiala-kításakor olyan fotók domináltak, melyek a legutóbbi nagy repülős
kalandon készültek, a hőlégballonos világkörüli úton. A Breitling volt a főszponzora a svájci Bertrand Piccard és a brit Brian Jones tervének, akik egy óriási meleg levegős ballonnal, 1999-ben, leszállás nélkül megkerülték a földet. A ?Breitling Orbiter? ballon 1999. március 21-én történt sikeres leszállása az egyiptomi sivatagban jelentette egy nagy kaland végpontját, mely rekordként fog bevonulni a léghajózás történetébe. Az új székház

A ballonfelirat nagy ?B? betűje lóg kiemelt helyen a Breitling grencheni székhelyének egy föld alatti folyosója végén. A cégépületek a kis dél-grencheni vasútállomás közelében, közvetlenül a Zürich?Genf vasútvonal mellett találhatók. A régi, 1953-ban épült téglalap alapú épülethez, mely sárga színével régóta magára vonta a vonaton utazók tekintetét, nemrég egy második Breitling-épületet is hozzáillesztettek. Erre a célra csak egy háromszög alapú telket találtak a vasútvonal túloldalán. Az építészek a szükségből erényt kovácsoltak és figyelemre méltó építményt terveztek; alapterülete egy derékszögű háromszöget formál, melynek egyik sarkát ?levágták?.

A két épület, mely a 120 alkalmazottnak összesen mintegy 4000 négyzetmétert biztosít, a vasúti sínek alatt alagúttal van összekötve. Az új épület 1999-es elkészülte után a régi épületet teljesen átépítették, melynek eredményeként a két épület stílusa mára teljesen azonos. A (majdnem) háromszögletű új épület a belsejében kialakított galériákon átjárható, melyekből minden helyiségbe el lehet jutni. Egy óriási (természetesen háromszög alakú) tetőablakon át a magas belső térbe tompa fény jut, mely a felhasznált építőanyagok meleg tónusaival összhangban józan, de mégis meleg légkört teremt. Speciális légkondicionálás és erős levegőtisztító berendezés biztosítja a helyiségekben a majdnem azonos 22 fokos hőmérsékletet, 40 és 60 százalék közötti páratartalmat és teljesen pormentes levegőt. A gyártási osztály személyzetének mindenhol fehér munkaruhát kell hordania, egyes helyiségekben speciális cipőt is. Az összeszerelő-helyiségekben enyhe túlnyomás uralkodik, hogy a por, ami minden tisztítási beavatkozás ellenére is előfordulhat, a levegőáramlattal kifelé távozzon.
Egy helyiség van az új épületben, mely sokkal hűvösebb, mint a többi. Itt tárolják 14 és 18 fok közötti hőmérsékleten mindazokat az óraszerkezeteket, melyek sikeresen kiállták a hivatalos kronométervizsgáló COSC-tesztjét és arra várnak, hogy tokjaikba építsék őket, hogy végül sportos férfiak karján állhassák ki az élet tesztjeit.

R.

Breitling

Breitling

Breitling

Breitling

Breitling

Breitling

Breitling

Breitling