Baume & Mercier

Hampton Milleis GM Date

2005. április 1.

Érdekes kis óra a Baume & Mercier Hampton Milleis GM Date modellje. Kicsi, mondom, mert bár tudom, hogy vannak még kisebb és persze nagyobb testvérei is, ő maga a 39x26 milliméterével inkább unisex, médium modellnek tekinthető. Mérete okán tehát még nem lehengerlő, részleteit vizsgálgatva azonban érdekes benyomást tesz az emberre. A tokon és a mutatókon, számlapon keresztül egészen a szíj zárjáig, minden elemen a pazar, részleteiben is tökéletes kidolgozás látszik.

Maga a téglalap forma nagyon divatos manapság, de kevesen tudják, hogy éppen a Baume & Mercier cég és éppen a Hampton-modellekkel teremtette meg az egyébként már száz éve is kedvelt óraforma reneszánszát. A mi Hampton Milleis óránk persze már egy kicsit más, de ha valaki a ma is kapható Hampton Classic-modellek egyikével találkozik, ne kövesse el azt a hibát, hogy különféle, közismert márkák modelljeihez hasonlítja! Azokat az órákat kell
hasonlítani az úttörő Hampton órákhoz, amelyek később a már kibontakozó új divat erősödése idején jelentek meg. Sok nagy cég is képtelen volt kihagyni ugyanis a lehetőséget, hogy a biztos siker tudatában beszálljon a szögletes órák felfutó gyártásába.
Ez volt tehát a Hampton Classic, amely felett még korántsem járt el az idő, de a Baume & Mercier mégis számos variációját hozta már létre. A Milleis-család is őrzi a függőleges téglalap formát, de az egyenesek helyett itt-ott már íves formákkal operál. Ebben a méretváltozatban fel sem tűnik nagyon, de a tok erős, vaskos, testes érzetet igyekszik kelteni. Komolyságot sugallni, ezt a cél szolgálja sikeresen az alapmodelleknél sokkal kifinomultabb forma mellett a számlap és a mutatók grafikája is.
A szerkezet a 2892?A2 műszaki színvonalának megfelelő, kisebb méretű 2000?1-es ETA. Sok presztízsmárka használja ezt a 8 3/4 léniás szerkezetet akkor, ha a nagyobb méret nem alkalmazható. Úgy tűnik itt is a tok korlátozott szélessége miatt választották a 2000?1-es szerkezetet, amely aranyozott kivitelben került a tokba.
Akármennyire tetszik is valakinek ez az óra, én jó szívvel inkább csak női kézre ajánlanám. Férfinak inkább egy nagyobb változatot, mert míg férfi csuklón ez a méret szinte elvész, egy nő kezén igazán hangsúlyos darab lehet.
Az óra árát, azt hiszem, inkább a különleges minőség, az eredeti dizájn és a Baume & Mercier által, a világ más tájain kivívott magas presztízs határozza meg, mintsem a vele arányos műszaki tartalom. Persze egy gazdaságos gépet, vagy luxusórát venni, tudjuk, más dolog.

O. G.

<p>Baume & Mercier - Hampton Milleis GM Date</p><p>Baume & Mercier - Hampton Milleis GM Date</p>