JeanRichard
Egy fiatal márka emlékezése
2011. február 15.
Daniel Jean Richard – egy név, amelyet Svájcban valószínűleg még azok is ismernek, akik különösebben nem érdeklődnek az órák iránt. Ez a név pedig azt a személyt takarja, akit hagyományosan a svájci óraipar megteremtőjének tekintenek. A nevét viselő márkától pedig joggal várják el, hogy emlékének és jelentőségének minden tiszteletet megadjanak.
Gyárlátogatás
Glashütte Original
2010. november 1.
A német kisváros nevét minden órakedvelő jól ismeri, és talán egyik kedvenc márkája is onnan való. Kisebb, de nem jelentéktelen márkák mellett most a két nagy glahüttei cég közül a Glashütte Originalra vetünk egy pillantást.
Chronoswiss
2010-es újdonságok
2010. szeptember 1.
A Chronoswiss alakulása és első sikerei idején igazán friss szelet hozott az óraiparba azzal, hogy klasszikus szerkezeteket öltöztetett új köntösbe. Most a legfrissebb modelljeiket vesszük szemügyre, melyek számos, a márkára oly jellemző stílusjegyet még mindig magukon viselnek.
Maurice Lacroix
A kör négyszögesítése
2010. augusztus 1.
A tavaszi bázeli vásár talán legizgalmasabb újdonsága a négyzet alakú fogaskerékkel szerelt Maurice Lacroix óra volt. A Masterpiece-kollekció regulátoros modellje a Roue Carrée névre hallgat, és sajnos csak 99 darab készült belőle. Az újdonságok sorának azonban ezzel még nincs vége: montázsunkban összesen 3 férfi és
1 női modellt mutatunk be.
Vizes órák
Vizes órák
2010. június 1.
Így nyár elején érdemes egy pillantást vetni a lazább, nyári viselethez, vízparti nyaralások idején is használható sportórákra. Búvárórák, mondhatnánk, de ugye csak kevesen vagyunk búvárok, mégis sokan viseljük ezeket.
Richard Mille
Óraépítészet?
2010. április 1.
Igencsak felkavarta, ha nem is a piac egészét, de az óravilág különlegességeire odafigyelőket 2001-ben egy új márka, bizonyos Richard Mille megjelenése. Nem is az új márkanév megjelenése keltett meglepetést, hanem az óra, az RM 001 volt az állóvízbe dobott kő.