Bulova a Holdon

Talán nem is kell órakedvelőnek lenni ahhoz, hogy tudjuk, az Omega szállította azokat a kronográfokat, amelyeket az Apollo-küldetések során használtak. Egyetlen gond van csak velük: mindegyik kivétel nélkül az űrügynökség, és nem az űrhajósok tulajdona. A Holdat megjárt Omegák pedig mind valamilyen intézmény kiállítási anyagában találhatóak. Így az egyetlen időmérő, amely a Holdon is volt, és emellett magántulajdonban is van, és ráadásul egy jó történet is kapcsolódik hozzá, egy Bulova-kronográf, amelyet két éve bocsátottak árverésre. Bulova-moon2

Az árverés előtt hétszázezer és egymillió dollár közé becsülték a leütési árat, amely végül 1,3 milliónál állt meg, jutalékkal együtt a végső ár pedig eléri az 1,625 milliót. Nyilván nem kell mondani, hogy ez lett minden idők legdrágább Bulovája. De hogy azok se búslakodjanak, akik lemaradtak erről az egyedülálló lehetőségről, a Bulova replikamodellel jelentkezett.Bulova-Special-Edition-Moon-Chronograph-mood

Külön dicséret jár azért, hogy a tok oldalán visszahozták az évtizedekkel ezelőtti modell hosszan elnyújtott nyomógombjait, illetve a márka legújabb fejlesztésű, a hagyományos kvarcszerkezetekhez képest nyolcszor magasabb frekvencián dolgozó szerkezetét ültették a számlap alá. A magasabb frekvencia kivételes járáspontosságot nyújt, hibahatára mindössze évi néhány másodperc.Bulova-Special-Edition-Moon-Chronograph-soldat

Ehhez jön még a számlapon egyenletesen mozgó, és nem indexről indexre ugró másodpercmutató látványa. Az óráért nyilván nem kérnek majd csillagászati összeget, csak elhanyagolható töredéke lesz a leütési árnak.