Belépőmodell – Cartier Drive de Cartier

A Richemont-csoport aranytojást tojó tyúkja, a Cartier sem hazudtolta meg magát 2016-ban. Nemcsak új modelleket, hanem mindjárt egy teljesen új kollekciót mutatott be. Azért is említésre méltó ez a teljesítmény, mert tavaly is pontosan ugyanezzel a mutatvánnyal állt elő a francia gyökerű márka. Míg akkor a Clé de Cartier debütált, addig 2016-ban a Drive de Cartier mutatkozott be. Szemben a tavalyi Clével, a Drive határozottan férfiakat szólít meg, és a Cartier közelmúltjában ez már a második ilyen új kollekció (a Calibre de Cartier kezdte a sort).

cartier-drive-de-cartier-face

Ugyan az egyszerű kismásodperces változattal egészen a repülő tourbillonig terjed a választék, értelemszerűen az alapmodelleknek kell sikereket elérnie. A Cartier Drive de Cartier pedig egy olyan óra, amely képes megszólítani azokat is, akik még csak első luxus karórájuk megvásárlásán törik fejüket. Mindehhez persze megfelelő árat is biztosítani kell, és a 6000 eurót meghaladó összeg csak első hallásra tűnik merésznek. Persze mégiscsak egy Cartier-re tehetünk szert, ám egy adott márka belépőmodellje általában beszállítótól érkező szerkezetet tartalmaz. A Cartier Drive de Cartier-be azonban a márka saját kaliberét, a 1904-PS MC-t építette be.cartier-drive-de-cartier-soldat

A kismásodperchez dátum is szolgál, ami a megszokott helyen, a számlap jobb oldalán lévő ablakban olvasható le. Lehet arról vitatkozni, hogy mennyire szerencsés a dátumablak használata, hiszen az tagadhatatlanul megtöri nemcsak a percskálát, hanem a számlap harmóniáját is. Ugyanakkor két érv is amellett szól, hogy igenis helyes volt nem elhagyni a dátumot: talán mindenki egyetért azzal, hogy a dátum az összes közül talán a leghasznosabb komplikáció. Tény továbbá, hogy a Cartier a Drive de Cartier-t belépőmodellnek szánja, azaz olyan órának, amit rendszeresen, akár naponta is hordanak. Itt pedig igenis gyakorlati haszna van a dátumablaknak.