ArtyA – Son of Earth: Butterfly

A tavalyi évben külön trilógiát szenteltünk Yvan Arpa magyar származású svájci órakészítő eddigi munkásságának. Ám Arpa fantáziája éppoly bőséges és kifogyhatatlan, mint a természet végtelen gazdagsága, ennek hála cikksorozatunk napjaink egyik legtermékenyebb óramágusáról változatlan lelkesedéssel folytatódhat. Lássuk tehát az ArtyA Watches 2020-as újdonságai közül a következőt: Íme az ArtyA – Son of Earth: Butterfly!

A természet tünékeny szépségei!

ArtyA – Son of Earth: Butterfly. Fotó: Mario Gaspar
ArtyA – Son of Earth: Butterfly. Fotó: Mario Gaspar

Csodálatos szépségű (valódi!) lepkeszárnyak díszítik a Son of Earth: Butterfly névre keresztelt ArtyA Watches kollekciót. Yvan Arpa egyedülálló művészete kezdettől fogva a természetben előforduló ellentétpárok termékeny feszültségére épült és jelenleg is a Tűz, a Víz, a Föld és az Ég, valamint a Csúnyaság és a Szépség művészi szembeállítása hatja át az általa gyártott karórákat. A lepkeszárnyakat hordozó „Son of Earth” kollekciót egyébként Arpa felesége, Dominique Arpa-Cirpka festőművésznő jegyzi. Mivel pedig az imént említett ellentétpárok köztudott módon vonzzák egymást, így nem meglepő, hogy Dominique érzékeny, légies festészete tökéletes módon kiegészíti Arpa intellektuálisabb (sokszor bizony az „őrület határán” mozgó) férfias világképét. Ezek a nagy művészi gonddal elrendezett kompozíciók igen jól mutatnak gyémántberakásos lünettával, de az órák egyedi megjelenésében fontos szerepet kap a változatos színekben pompázó PVD bevonat is, s persze mindenekelőtt a számlapként használt lepkeszárnyak.

ArtyA – Son of Earth: Butterfly. Fotó: Mario Gaspar
ArtyA – Son of Earth: Butterfly. Fotó: Mario Gaspar

A mű mögött rejlő technológia

Az acéltokos, unisex Butterfly-órák átmérője 44 milliméter, a női órák valamivel kisebbek, keskenyebbek (átmérőjük 40 mm), és tokjuk többnyire tömör sárgaarany. A kollekciónak létezik 47 mm-es, teljesen kerekded tagja is, minőségi kvarc-szerkezettel, ami ekképp nagyságrendekkel olcsóbb, és tekintélyes mérete ellenére is kiválóan illeszkedik mindkét nem csuklójára. Voltaképpen ez képviseli a „belépő szintet” a lepkés-szériában. A természet végtelen sokszínűségének hála, minden Butterfly-karóra „unique piece”, azaz teljesen egyedi darab. Kaliberük (általában) ETA alapokra épülő automata szerkezet, 46 órás járástartalékkal.

ArtyA – Son of Earth: Butterfly. Fotó: Mario Gaspar

A képeken látható, rozsdamentes acélból készült mechanikus „Butterfly” karóraórák listaára 5900 svájci frank, míg az aranyból készült karórákért 14900 svájci frankot (+ áfát) kérnek. A briliánsokkal díszített darabok természetesen még drágábbak, Tourbillon esetén pedig legalább tízszeres szorzóval számoljanak az önfeledt szerelmesek! – Ám érdemes megjegyezni, hogy művészei szépség, kidolgozás és kreativitás tekintetében semmi különbség a belépő szintet képviselő „mezei” pillangók, és a drágakövekkel gazdagon díszített luxusdarabok között.

Szállj velem!

Yvan Arpa az “ArtyA Heart of Europe” rendezvényén, Pozsonyban, 2019. Fotó: Mario Gaspar

A számlapként használt lepkeszárnyak és aranylevelek páratlan színvilágát, illetve az általuk is nyújtott, hihetetlen térmélység élményt, sajnos sem a fényképek, sem az interneten keringő videók nem képesek teljes mértékben visszaadni. Korántsem apró részletszépségek ezek: a Butterfly-karórák képesek méterekről magukra vonni az emberek fürkésző tekintetét, és garantáltan elhomályosítani minden más közelükben lévő karóra csillogását.

ArtyA – Son of Earth: Butterfly. Fotó: Mario Gaspar
ArtyA – Son of Earth: Butterfly. Fotó: Mario Gaspar

Figyelemre méltó, hogy Yvan és Dominique milyen leleményes módon tervezték meg a mutatókat: hagyományos óra- és permutató helyett (többnyire) inkább két villámformájú „YA” monogramot látunk, másodpercmutatónk pedig nem lehet más, mint egy katana (szamuráj-kard) vészjósló suhanása.

ArtyA – Son of Earth: Butterfly. Fotó: Mario Gaspar

Ugyanakkor sem a számlap, sem a lünetta nem tartalmaz leolvasható indexeket, a puritán szépségű mutatók pedig nem kaptak semmilyen világító festékanyagot. Leolvashatóság tekintetében csupán a számlapként használt lepkeszárnyakból összeálló „tájak” – „lagúnák”, „tengerpartok” – egyedül eme festői szépségű „vaktérkép” segítségére számíthatunk.

ArtyA Heart of Europe” rendezvénye, Pozsony, 2019. Fotó: Mario Gaspar

A 2020-as év újdonságai közül mindenekelőtt a villámmal kezelt, illetőleg a mesteri fokon gravírozott lünettákat lehet említeni. Szintén dicséretes a kronométer tanúsítvánnyal rendelkező, házon belül készülő Aion automata mechanikus szerkezetek megjelenése. A legfontosabb azonban most is, mint ahogy azt már korábban megszokhattuk, a Butterfly-karórák átadni vágyott „üzenete”.

Mondanivaló

ArtyA – Son of Earth: Butterfly. Fotó: Mario Gaspar

Az Yvan Arpa által gyártott órák mindig sajátos történetekről regélnek. Jelen esetben a föld alatt szunnyadó csúnyácska rovarbábok szépséges lepkeszárnyakká alakulnak – a lélek elhagyja földi porhüvelyét, a rab megszabadulhat börtönéből, a rút varangyok mesebeli királylányokká és királyfiakká változnak át –, ám törékeny szépségük szinte reménytelen küzdelmet vív az Idő ádáz „fogaskerekei” ellen, hiszen idővel nem csupán a karórák mechanikája kezd „berozsdásodni”, de a szépséges lepkeszárnyak is megfakulnak.

Hajszolnunk kell tehát a pillanat örömeit, mintha lepkehálóval szaladgálnánk a legszebb pillangók után! Mindezek ellenére, bízzunk benne, hogy az ArtyA által felhasznált speciális rögzítő-anyag még évtizedekig garantálni képes a légmentes üvegkoporsó mélyén szendergő szárnyak szépségét és csillogását!

Írta Debreceni Balázs

Szerkesztette RetekG

ArtyA