Site icon ÓraMagazinOnline

Archimede Pilot Chronograph Tricompax

Archimede Pilot Chronograph Tricompax

Archimede Pilot Chronograph Tricompax

Klasszikus pilótaóra a Fekete-erdőből – nagyjából így lehetne leírni az új Archimede Pilot Chronograph Tricompax modellt, amely a márka számára egyben egy új kategóriát is jelent.

Az Archimede alapvetően pilóta, egész pontosan flieger típusú óráival szerzett magának hírnevet, amelyeket ráadásul megfizethető áron kínált. Nyilván a dizájnnal nem kellett sokat vesződniük, az adott volt. Az Archimedének ugyan nincs tényleges repülős múltja – hogyan is lenne, hiszen a márka az ezredforduló után indult, de Pforzheimben más óraipari vállalkozások igenis szállítottak a német légierőnek. A tokgyártással foglalkozó Ickler családi vállalkozás is egyike ezeknek, tokaji pedig méltán örvendenek elismerésnek. Mellesleg ők az Archimede alapítói és tulajdonosai.

Az Archimede Pilot Chronograph Tricompax két szempontból is különlegesség a márkánál: először jelenik meg a segédszámlapok vízszintes elrendezése, azaz azok három, hat és kilenc óránál helyezkednek el a számlapon. Mint tudjuk, a kronográfoknál a vízszintes elrendezést elsősorban a klasszikus megjelenésűeknél látjuk viszont, így az Archimede Pilot Chronograph Tricompax is valamivel kifinomultabbnak tűnik társaihoz képest. Pedig ugyanúgy 42 milliméteres a tokja, és szinte minden más szempontból is azonos az egyszerűen csak Archimede Pilot Chronograph néven futó testvérmodelljeivel.

Archimede Pilot Chronograph Tricompax – ha már a számlap nem lehet kék, a szíj még lehet

A másik különlegesség a felhasznált szerkezet. Természetesen manufaktúra szerkezetről szó sem lehet még, úgyhogy a jó öreg 7750-es (annak variánsa, a 7753) köszön vissza ránk. Ugyanakkor először fordul elő, hogy a márka egy Top minőségi kivitelű ETA szerkezetet épít be. Már önmagában az a tény, hogy az Archimede ETA szerkezeteket kap, és nem a Sellitánál kell beszereznie a klónozott változatot, is figyelemre méltó. Hogy a második legjobb minőséget kapja (efölött már csak a kronométer kivitel található) szintén nagy fegyvertény. A Top kivitel gyakorlatilag hozza a kronométer változat teljesítményét, csupán nincs papírja róla.

Archimede Pilot Chronograph Tricompax – szép az a Top kivitel

Az Archimede Pilot Chronograph Tricompax modellnek van egy harmadik kevésbé tetszetős különlegessége is: az ára. Nagyjából ötven százalékkal drágább, mint a “mezei”, élabore kivitelű 7750-sel szerelt társai. A bőrszíjas modellekért 2460, a fémcsatosért 2580 eurót kérnek. Nagy kérdés, hogy a piac ezt az árat hajlandó lesz-e elfogadni.

www.archimede-uhren.de

Exit mobile version